Összecsaptak a rendőrök a szurkolókkal

Vágólapra másolva!
A 2-2-re végződött Magyarország-Románia találkozó után a csalódott szurkolók egy kisebb csoportja a rohamrendőrökre támadt.
Vágólapra másolva!

Összetűzés alakult ki a szurkolók és a rendőrök között a Dózsa György útnál felállított színpad előtt. A szurkolók közül néhányan sörösüvegekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be.

Az [origo] helyszíni tudósítója szerint a meccs után 50-60 szurkoló kezdte el üvegekkel és flakonokkal dobálni a rohamrendőröket. Néhány kisebb összecsapás is volt a szurkolók és a rendőrök között, majd a rohamrendőrök alakzatba álltak a Dózsa György úton, és szétválasztották a megcsappant létszámú, lézengő tömeget.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OvPJOuNaSYfGs41D


Az MTI úgy tudja, hogy a szurkolók betörték egy rendőrautó hátsó szélvédőjét, és a rendőrök sorfallal próbálták a futballmérkőzést követően a metrómegálló felé terelni a tömeget, amelyből több embert kiemeltek. Összesen öt szurkolót állítottak elő. Az MTI másik tudósítója a Syma csarnok előtt ugyancsak arról számolt be, hogy a szurkolók üvegekkel dobálták a rendőröket. Az egyik közeli benzinkút épületéhez egy sérült miatt ki kellett hívni a mentőket, a rendőrség később azt közölte, azért, mert a férfi lába meghúzódott.

Az [origo] helyszíni tudósítója szerint fél 12 előtt kevéssel már megnyugodtak a kedélyek, és a tömeg hazafelé vette az irányt. A rendőrség tájékoztatása szerint az ittas szurkolók egymással is összeverekedtek. A Magyar Labdarúgó Szövetség által a budapesti Ötvenhatosok terére szervezett közös meccsnézésre mintegy négyezer ember gyűlt össze, ott nem történt rendbontás.

Forrás: MTI/Marjai János