Rendszeresen megerőszakolta az anyját

Vágólapra másolva!
Hónapokon át megerőszakolta és fajtalankodott az anyjával egy hevesi férfi. A nő a rendőrségre szökött a fiától.
Vágólapra másolva!

Rendszeresen megerőszakolta és verte a Heves megyei Zagyvaszántón élő édesanyját egy férfi - adta hírül pénteken a Heol.hu Heves megyei hírportál. A gyanú szerint a férfi január elejétől egészen mostanáig, többnyire részegen, életveszélyes fenyegetések és ütlegek kíséretében erőszakoskodott és fajtalankodott az édesanyjával azt követően, hogy decemberben hozzá költözött.

Az asszony március 19-én egy fogászati rendelő várójából szökött meg a fiától, majd másnap feljelentést tett a hatvani rendőrkapitányságon. A Hatvani Járási Ügyészség pénteken emelt vádat a Hatvani Járásbíróságon a férfi ellen, az édesanyja sérelmére elkövetett erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a honlap.