Több képviselőnek is akadnak kellemetlen percei a parlament eheti ülésén. A képviselők szavaznak arról, hogy mekkora büntetést szabnak ki a múlt héten társainak bemutató szocialista Szanyi Tiborra, illetve egy fideszes, egy jobbikos és egy szocialista képviselő mentelmi jogát is felfüggesztik. A parlament hétfőn módosítja a sokat támadott médiatörvényt, és új alkotmánybírót is választ, ezzel többségbe kerülnek a testületben a 2010 után választott tagok. Az MSZP a belügyminisztert veszi össztűz alá, egy jobbikos bemutat egy alliterációt. A hét parlamenti legjei.

A legújabb alkotmánybíró

Hétfőn új alkotmánybírót választanak a képviselők, és nem titok, az Alkotmánybíróságból 70 éves kora miatt hamarosan távozó Holló András helyére ezúttal nem egy kormánypárti képviselőt, hanem Juhász Imrét szánja a kétharmados többség. Juhász Imre a Független Rendészeti Panasztestület tagjaként, majd elnökeként részt vett a 2006-os utcai események feltárásában, és emiatt a Jobbik is jelezte, hogy "jó szívvel" támogatja az alkotmánybíróvá választását. Az MSZP nem támogatja Juhászt, mert - mint Simon Gábor fogalmazott- "közismert az elkötelezettsége". Juhász megválasztása annyiban történelmi pillanat, hogy az Alkotmánybíróságban többségbe kerülnek a 2010 után megválasztott tagok, de például Stumpf István néhány nappal ezelőtti kritikáját elolvasva mégsem gondolhatja a Fidesz, hogy mostantól úgy táncol az Alkotmánybíróság, ahogy a Fidesz fütyül.

A legnagyobb meghajlás

Hétfőn módosítja a sok hazai és nemzetközi vitát kiváltó médiatörvényt a parlament, és bár a kormánytagok az elmúlt években nem győzték bizonygatni, hogy minden a legnagyobb rendben van a törvénnyel, most mégis változtatnak rajta az Európa Tanács észrevételei alapján. A jövőben például a médiahatóság elnökét nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki - igaz, a kormányfő javaslatára. Szintén változás, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét nem lehet majd a kilencéves ciklusa végén másodszor is kinevezni, sem a Médiatanács elnökeként újraválasztani, vagyis Szalai Annamária 2019-ben biztosan távozik. A Médiatanács tagjait szintén nem lehet majd újraválasztani.

A legnagyobb büntetés

Múlt héten a szocialista Szanyi Tibor éppen amiatt interpellálta a belügyi államtitkárt, hogy indokolatlanul magas büntetést rótt ki a rendőrség a Parlament bejáratát korábban elálló diákokra. Ezután félreérthetetlen kézmozdulattal bemutatott a tőle balra ülő képviselőknek. Szanyi szerint rasszista megjegyzéseket értékelte így, a jobbikos képviselők szerint viszont az esetleges alkoholos befolyásoltságán élcelődtek. Tény, hogy Kövér László házelnök nagyon felháborodott, a lehető legnagyobb pénzbírság kiszabását javasolja Szanyi Tiborra, ez jelenleg 131 ezer 400 forint. Hétfőn szerepel is a napirenden egy "döntés fegyelmi ügyben" programpont, és erről a képviselők vita nélkül határoznak. A fideszes felháborodások és sopánkodások alapján Szanyi Tibor nem reménykedhet kisebb bírságban.

A legkellemetlenebb percek

A parlament kevésbé lehet büszke azokra a percekre, amikor mentelmi ügyekről van szó, pláne, ha a képviselőknek ki kell adniuk egy társuk mentelmi jogát. A héten három különböző párthoz tartozó képviselőnek is tudomásul kell vennie, hogy ügyük a bíróságon köt majd ki. A fideszes Tiba István tavaly áprilisban biciklizés közben úgy elkaszált egy szintén kerékpározó nőt, hogy annak eltört az ujja, emiatt szabálysértési eljárás indult a képviselő ellen.

A jobbikos Mirkóczki Ádámnak tavaly novemberben megszületett Nimród fia, meg is ünnepelte, ahogy az szokás. Viszont annyi alkohol csúszott le a boldogságmámorban úszó képviselő torkán, hogy másnap reggel igazoltatás közben a szonda még mindig kimutatta az alkoholt. Így ellene is eljárás indult. A szocialista Simon Gábort magánokirathamistás miatt vonná felelősségre a legfőbb ügyész. Simon az előző ciklusban szociális államtitkár volt, és állítólag úgy írta alá a teljesítési igazolásokat a neki naponta 50-60 ezerért vezetői tréninget tartó pszichológusnak, hogy nem is volt Magyarországon. A szocialista politikus szerint az ügyészség nem kellő körültekintéssel járt el, és meg sem hallgatta őt.

A legtalányosabb kérdés

A szocialisták hétfőn ismét össztűz alá veszik a belügyminisztert, de Pintér Sándor helyett valószínűleg Kontrát Károly belügyi államtitkár fog válaszolgatni. Az MSZP-sek rögtön egy talányos kérdéssel kezdik: Harangozó Tamás "Mi lehet a megoldás?" című interpellációja nem tartalmaz konkrétumokat, de bármiről is legyen szó, a szocialista képviselő biztosan máshogy képzeli el a helyes megoldást, mint a fideszes államtitkár. Tóbiás József és Lukács Zoltán viszont biztosan a katasztrófavédelem hóhelyzetben végzett munkáját fogja ostorozni, "Sikerágazat vagy totális káosz?", illetve "Megfelelő emberek állnak a katasztrófavédelem élén?"), remélhetőleg addigra nyilvánosságra kerül Pintér Sándor kormányfőnek írt jelentése is.

A legnagyobb alliteráció

Többször felfigyeltünk már rá, hogy némelyik képviselőben egy költő veszett el. A jobbikos Baráth Zsolt egy szép alliterációval lepi meg a vidékfejlesztési minisztert: "Hej, halászok, horgászok!", és a hangzás kedvéért a "hej" indulatszót se volt szíve kihagyni a címből. Bár Baráth képviselő a felszólalással akkora felzúdulást feltehetőleg nem fog okozni, mint a tiszaeszlári megemlékezésével, kíváncsian várjuk az interpellációt. Akárcsak frakciótársa, Szilágyi György felszólalását, aki kevésbé költői címmel offshore-ügyben akarja megszorongatni a fejlesztési minisztert ("Továbbra is off-shore lovagok markában vergődik a fejlesztéspolitika?")

A legnagyobb alákérdezés

Ezen a héten a fideszes Koszorús László nyerte a Fidesz-frakcióban népszerű alákérdezős szerepet. Koszorús ezt kérdezi: "Sikerült-e megállítani a népességcsökkenést? Milyen lépéseket tervez a Kormány, hogy a családi adórendszerrel az alacsonyabb jövedelműek is jól járjanak?".

Ami lesz még - költségvetés és keretstratégia

A héten dönt a parlament az építőipari lánctartozások megakadályozásáról szóló javaslatról, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról szóló határozati javaslatról, illetve az idei költségvetést módosításáról is. Ez utóbbi módosítja a költségvetés főszámait is: a korábban benyújtott javaslathoz képest további 10 milliárd forinttal emelné az idei költségvetés kiadási főösszegét és hiányát.

A képviselők emellett hét javaslat esetében döntenek a benyújtott módosító indítványokról. Így például a finnugor rokon népek napjáról szóló határozati javaslatról vagy Pintér Sándor belügyminiszter azon indítványáról, amely három hónapra kizárná a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akiknek gyermeke igazolatlanul nem jár iskolába, vagy nem tartják rendben lakókörnyezetüket.