Ősztől mobilról is lehet vonatjegyet venni

Vágólapra másolva!
Parkolni, autópálya-díjat fizetni, vonatjegyet venni és a városi közlekedést lehet használni az ősszel induló Nemzeti Mobilfizetési Rendszerrel.  
Vágólapra másolva!

Cikkünk korábbi verziója hibásan azzal a címmel jelent meg, hogy Ősztől mobilról is lehet buszjegyet venni. Ez azonban nem igaz, a buszjegy-vásárláson még dolgozik a cég. A hibáért elnézést kérünk.

Ez év őszén elindul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer, amellyel a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások, így a parkolás, az autópálya-használat, a városi közösségi, a helyközi és a vasúti közlekedés válik mobilfizetéssel elérhetővé - jelentette be a rendszert megvalósító, 100 százalékos állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kedden.

A szolgáltatás 2013. szeptember 30-án a parkolás és az autópálya-díj fizetés lehetőségével indul. A rendszer az ország teljes területén, minden fizető parkolási övezetben biztosítja majd a mobilparkolás lehetőségét. A következő fejlesztési fázisban, 2014-2017-ben a többi közlekedési közszolgáltatás, tehát a városi, helyközi és vasúti közösségi közlekedés szolgáltatásai is elérhetőek lesznek az egységes rendszeren keresztül.

Börzsei Tibor, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményben hangsúlyozta, hogy a zrt. kizárólag közszolgáltatások mobilfizetéssel történő elérését biztosítja, és a hangsúly a közszolgáltatáson van, ez indokolja ugyanis az egységes rendszer bevezetését. A rendszert működtető társaság ugyanakkor együttműködik a mobilfizetési piac szereplőivel.