Elrejtette eszméletlen áldozatát a gázoló

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki egy éve Szeghalmon elgázolt egy férfit, majd az áldozatát a csatornaparton elrejtette. Az elgázolt férfi belehalt sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

Elütött egy gyalogost Szeghalomban egy gépkocsivezető, majd elrejtette még élő áldozatát, aki később belehalt sérüléseibe. Az egy éve történt eset gyanúsítottját, B. Györgyöt kedden előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.

Vargáné Szombati Andrea elmondta: a 46 éves férfi ellen segítségnyújtás halált okozó elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr igyekezett mindent megtenni, hogy a gázolásra ne derüljön fény.

Az eset előzménye, hogy egy éve holtan találtak egy férfit Szeghalomban, az Árpád utca végén lévő Ó-Berettyó-csatorna partján. A helyszíni orvosi vizsgálat megállapította, hogy a tragédia kihűlés miatt következett be. A közigazgatási eljárás során pedig kiderült, hogy az elhunyt valószínűleg közlekedési balesetet áldozata lett, erre utaló sérülések voltak rajta. A rendőrség adatgyűjtésbe kezdett, ellenőrizte és elemezte az információkat, hogy kiderüljön, mi történt valójában - ismertette a sajtószóvivő.

A nyomozás adatai szerint az elhunyt férfi 2012. március 26-án este az úttesten gyalogolt, amikor elütötte egy autó. A sofőr ezután az eszméletlen sérültet betette az autójába, elvitte, elrejtette a csatornánál, és elhajtott.