Vágólapra másolva!
Navracsics Tibor benyújtotta az önkényuralmi jelképek tiltásáról szóló Btk.-módosítást. A módosítás április 30-án lépne hatályba, hogy május elsején ne lehessen önkényuralmi jelképeket viselni.
Vágólapra másolva!

A kormány beterjesztette a parlament elé az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálásáról szóló törvénymódosító javaslatát pénteken. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezte annak érdekében, hogy - miután az Alkotmánybíróság (AB) április 30-ai hatállyal semmisítette meg az eddigi Btk.-rendelkezést - májustól már ne lehessen önkényuralmi jelképeket viselni.

A parlament honlapján olvasható indítvány szerint a jövőben nem általános tiltást alkalmaz majd a Btk., így - mint az az indoklásban olvasható - a korábbiakhoz képest szűkebb körben állapítja meg a büntetendő magatartások körét. Az lesz büntethető, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas - különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő - módon terjeszti, nagy nyilvánosság előtt használja vagy közszemlére teszi a horogkeresztet, az SS-jelvényt, a nyilaskeresztet, a sarló-kalapácsot vagy az ötágú vörös csillagot, illetve az ezeket ábrázoló jelképeket.

Az AB semmisítette meg a jelképek tiltását

A köznyugalom megzavarásának minősülne tehát az is, ha az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértenék meg e jelképekkel. "A XX. század legborzasztóbb időszaka nem veszhet a feledés homályába, így e totalitárius diktatúrák által elkövetett bűnök áldozataira történő emlékezés része az is, ha e diktatúrák jelképeinek használata bizonyos esetekben nem megengedett" - írta indoklásában Navracsics Tibor.

Hangsúlyozta, a javaslat az AB határozatára és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára figyelemmel határozza meg újra mind a még hatályos, mind az új Btk.-ban a megsemmisített helyébe lépő új tényállást.

Az AB februárban alkotmányellenesnek nyilvánította és április 30-ai hatállyal megsemmisítette a Btk. önkényuralmi jelképek használatát tiltó paragrafusát, mivel álláspontja szerint az túl tágan határozta meg a büntetendő magatartások körét, ami önkényes jogértelmezéshez és a véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan korlátozásához vezethet. A pénteken benyújtott Btk.-módosítás ezért április 30-án lépne hatályba, hogy május 1-jétől se lehessen önkényuralmi jelképeket viselni.