A Tárki is megorrolt a tévedő MSZP-s képviselőre

Vágólapra másolva!
A Tárki nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Lukács Zoltánt, aki helytelenül azt állította, hogy a Tárki a Századvég csoport tagja.
Vágólapra másolva!

Nyilvános bocsánatkérésre szólította fel az MSZP-t a Tárki vezérigazgatója - az erről szóló, Mesterházy Attilának címzett levelét pénteken késő este jutatta el az MTI-nek Tóth István György.

Az ügy előzménye, hogy Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Tárki a Századvég csoport tagja, amelynek 3 milliárd forintot adott a kormány anélkül, hogy nyilvánosságra hozta volna, mit teljesít ezért a csoport.

Ezt a Tárki egyik kutatásával kapcsolatban mondta, amely szerint az MSZP támogatottsága évtizedes mélyponton áll, a teljes népesség körében 9 százalékot tesz ki. "Most már világossá vált, hogy mit teljesít. Én a miniszterelnök helyében elégedetlen lennék, mert 3 milliárd forintért azt is kihozhatták volna, hogy az MSZP be se jutna a parlamentbe" - mondta.

Tóth István György azt írta, hogy a Tárki Társadalomkutatási Zrt. független kutatóintézet, magyar magánszemélyek tulajdonában áll, és semmi köze a Századvéghez. A szocialista politikus kijelentésére reagált a Századvég közvélemény-kutató is, miszerint a Tárki semmilyen kapcsolatban nem áll a Századvég csoporttal.

Az MSZP ezt követően azt közölte az MTI-vel, Lukács Zoltán tévesen állította, hogy a Tárki jelenleg a Századvég-csoport tagja, ezt az állítását visszavonja. Tóth István György levelében azt kérte, hogy az MSZP a következő 24 órán belül kérjen nyilvánosan bocsánatot, és szintén 24 órán belül távolítsa el a videót a YouTube-ról és olyan további internetes oldalakról, ahol közzétették. Amennyiben ez 24 órán belül nem történik meg, a Tárki jogi úton fog elégtételt kérni.