Kósa Lajos órákig parkolt tilosban

Vágólapra másolva!
A járdát elfoglalva, a forgalommal szemben állt meg órákra, azt mondta, figyelmetlenség volt.
Vágólapra másolva!

Órákig parkolt tilosban Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és országgyűlési képviselője - olvasható a Civishír.hu nevű, helyi hírportálon. A kocsit a lap munkatársa fényképezte le Debrecen belvárosában.

"A Monti ezredes utca ezen szakaszán - a kijelölt parkolóhelyeken kívül - tilos megállni. Ráadásul a Mercedes Viano a járdát elfoglalva, a forgalommal szemben állt. A városvezető egyterűje szerda este órákon át a képeken megörökített helyen várta használóját. Mögötte - információink szerint - az egyik alpolgármester BMW-je állt" - írta a Civishír, amely fotókat is készített az autókról. Kósa a Blikknek nem tagadta, hogy az ő kocsijáról van szó.

"Aznap este hatkor a Szívtiprók Ultras Debrecen elnevezésű Loki-szurkolói klubbal volt egy találkozóm, eközben figyelmetlenségből tilosban parkoltam. Nagyon sajnálom, természetesen minden következményért vállalom a felelősséget" - mondta a Blikknek.