Nem kell 300 millió a Hortobágyra

Felmondta a tízmillió euró (300 millió forint) összköltségvetésű legelőtavak-kezeléséről szóló projektet a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.
A Hortobágyi Nonprofit Kft. a több mint tízmillió euró összköltségvetésű projekthez 2012-ben nyerte el az európai uniós támogatást. A nonprofit kft. március 1-jén kinevezett menedzsmentje a társaság új tulajdonosi joggyakorlójával, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósággal közösen megvizsgálta a pályázat célkitűzéseinek jogszabályi hátterét, megvalósításának előrehaladottságát és megállapította, hogy a projekt 2012. szeptemberi kezdése óta eltelt fél évben gyakorlatilag semmi sem történt, a pályázatot pedig jogi értelemben átgondolatlanul, előkészítetlenül nyújtották be, illetve az időközben bekövetkezett jogszabályi változásokat sem vették figyelembe.
   
Megállapították, hogy a Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon című LIFE+ projekt "egyrészt felvállalhatatlan jogi kockázatokkal terhelt", másrészt főbb célkitűzései - különös tekintettel a legeltetési intenzitás növelésére a projekt célterületein - egy időközben megjelent kormányhatározatnak köszönhetően külső források bevonása nélkül is megvalósítható. Ezért a Hortobágyi Nonprofit Kft. a tulajdonosi joggyakorlóval egyetértésben úgy döntött, hogy a projektet a támogatási szerződés felmondásával befejezi - közölte Sárosi Eleonóra.