Kötőhártyagyulladás-járvány terjed Baranya megyében

2013.04.10. 13:04

Több mint hatvanan kaptak kötőhártya-gyulladást Baranya megyében a közelmúltban, azaz újra fellángolt a tavaly decemberben kezdődött járvány. A kötőhártya-gyulladás vírusa nagyon könnyen fertőz, a családtagok pillanatok alatt elkapják.

Az influenza és a hányással-hasmenéssel járó vírusok után egy újabb járványhullám tetőzött a megyében, a kötőhártya-gyulladás - írja a Bama.hu Baranya megyei lap. Több mint hatvan megbetegedést regisztráltak, ami a tavaly december elején kezdődött járvány újabb fellángolását jelzi. Március végén egy ambuláns beteget vizsgáltak a szemészeti ügyeleten, majd ez után további megbetegedéseket is észleltek, részben a kórházban ápolt betegek, részben a dolgozók körében.

Dr. Kiss Gabriella, a Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének járványügyi osztályvezetője elmondta, a megyében az egyébként szórványosan előforduló, adenovírus okozta járványos szaru- és kötőhártya-gyulladásban (keratoconjunctivitis epidemicában) megbetegedettek száma ez év téli, kora tavaszi időszakban szokatlanul nagy mértékű. Korábban is fordultak elő kisebb járványok, de a megye csaknem teljes területét érintő, gyors terjedésű járvány figyelemre méltó.

Az osztályvezető szerint a szemészeti rendelések felkészültek a nagy számban megjelenő fertőző betegekre, fokozott fertőtlenítéssel és kézhigiénével, illetve ahol erre lehetőség van, külön rendelőben kezelve a fertőző betegeket. A szemészek szerint egyre nagyobb számban kapják el egymástól a betegek a vírust.

Védekezni nehéz ellene, mert a beteg erősen könnyezik és a könnyével és orrváladékával is fertőz. Így ha a megbetegedett családtag hozzáér a szeméhez, aztán pedig a kilincshez, telefonhoz vagy bármilyen használati tárgyhoz a lakásban, az is fertőzött lesz a vírussal. Ezért az egy háztartásban élőknek fokozottan figyelniük kell a kézmosásra és arra, hogy lehetőleg ne nyúljanak a szemükhöz, ne használjanak közös törülközőt, a beteg papír zsebkendőit zárt zsákban gyűjtsék, és mihamarabb dobják ki. Ezenkívül nem csak a családban, hanem a tömegközlekedési eszközökön, üzletekben is célszerű ilyenkor figyelni arra, hogy amíg nem tudunk kezet mosni, ne érjünk az arcunkhoz, szemünkhöz - tanácsolta az osztályvezető a Bama.hu-n.

Mivel a kórokozó fertőzőképessége nagy, és a tünetek megjelenésétől kezdve három hétig is fertőzhet, nagyon fontos, hogy a beteg ne menjen dolgozni, amíg teljesen meg nem gyógyul, különben a kollégái is elkapják a szemgyulladást.

A lappangási idő 5-12 nap. A tünetek: hirtelen kezdet, idegentest-érzés a szemben, belövellt kötőhártya, erős könnyezés. Az esetek felénél fejfájás, hőemelkedés, a fül előtti nyirokcsomók érzékenysége is fennáll. Súlyos esetben a szaruhártyán apró, tűszúrásnyi homályok alakulnak ki, ezek néha gyógyulás után is megmaradnak, látásromlást okozva.

A fertőzés hazánkban kötelezően bejelentendő betegség, és a megbetegedés felismerése után az egészségügyi intézményeknek csak a járványügyi szakemberekkel szorosan együttműködve és betartva a járványügyi intézkedéseket van lehetőségük a további fertőzések és járványok megelőzésére, megfékezésére.