Súlyosbítást kértek a West Balkán-perben

Vágólapra másolva!
Az ügyész súlyosbítást kért, míg a védők felmentést, enyhítést, és új elsőfokú eljárást kértek a West Balkán-perben. Pénteken születhet meg a másodfokú ítélet.
Vágólapra másolva!

Az ügyész súlyosbítást, a vádlottak védői pedig részben felmentést, részben enyhítést, részben pedig új elsőfokú eljárást kértek a West Balkán nevű szórakozóhelyen két évvel ezelőtt történt, három halálos áldozatot követelő diszkótragédia ügyében a Fővárosi Törvényszék másodfokú tárgyalásán szerdán. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly nyáron kihirdetett elsőfokú ítéletében két év, nyolc hónap fogházra ítélte a négy vádlottat halálos tömegszerencsétlenséget okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, melyért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A vád és a védelem egyaránt fellebbezett, így került az ügy a törvényszékre.

A Nyugati téri - azóta bezárt - szórakozóhelyen 2011. január 15-én éjjel csaknem háromezer fiatal volt egyszerre, amikor egy lépcsőházi tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

A tavaly nyári elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában számos szabályszegést rótt a vádlottak terhére a bíróság, melyek álláspontja szerint közvetlenül vezettek a veszélyhelyzet kialakulásához és ok-okozati összefüggésben álltak a tragédiával.

A legnagyobb mulasztás minden bizonnyal az volt, hogy miközben a hatóságok szerint mindössze 356 ember szórakozhatott volna biztonságosan a West Balkánban, a szervezők 1500-1800 lehetséges vendégről egyeztettek, Kecskés pedig már 4200 karszalagot rendelt a beléptetéshez. Végül is 2883 fiatal jutott be a tragikus éjszakán, ami az engedélyezett létszám nyolcszorosa. Mindeközben biztonsági őr viszont jóval kevesebb volt a szükségesnél, mindössze tíz, többségében szakképzetlen.

Pénteken lesz ítélethirdetés

Szerdán a törvényszéken az ügyész a büntetések súlyosítását indítványozta. A vádhatóság szerint a három halálos áldozatot követelő eseményeknél indokolatlan a törvényben rögzített büntetési tételkeret középmértékénél, az öt évnél lényegesen enyhébb büntetést kiszabni.

Papp Gábor ügyvéd, az elsőrendű vádlott védője szerint ugyanakkor a jogos társadalmi elvárások nagy nyomást gyakoroltak a rendőrségre, amely szerinte "védői szempontból aggasztó körülmények között", felületes nyomozást folytatott. Olyan szakértő is eljárt az ügyben, aki a rendőrséget felügyelő Belügyminisztérium irányítása alá tartozott, illetve olyan is, aki büntetőügyben most először lépett fel szakértőként - tette hozzá.

A büntetőper várhatóan pénteken folytatódik, amikor sor kerülhet a másodfokú döntés kihirdetésére a Fővárosi Törvényszéken.