Táncházzal és Bergendyvel segít párt találni a kormány

Vágólapra másolva!
Utcabállal, társastánccal, táncházzal és a Bergendy zenekarral szeretne segíteni a kormány a fiataloknak, hogy könnyebben találjanak párt. Budapesten és az ország kilenc nagyvárosában szerveznek tízmillió forintból olyan rendezvényeket, amelyeken a kormány szerint "izgalmas és sokakat érintő pártalálással, párválasztással, családalapítással kapcsolatos beszélgetések és előadások is várják a résztvevőket".
Vágólapra másolva!

Táncos szórakozásra, találkozásra, beszélgetésre is lehetőséget kínáló közösségi, civil ötleten alapuló program indul az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával Budapesten és az ország kilenc nagyvárosában május 26-án - közölte a szociális államtitkárság. Soltész Miklós szociális államtitkár a héten már beszélt arról, hogy Társválasztás, párválasztás címmel mozgalmat indítanak egyetemista korú fiataloknak, hogy azokat is segítsék, akiknek elfoglaltságaik, a tanulás, a munka mellett gondot okoz a társkeresés.

A minisztérium közleménye szerint a rendezvényeken lesz táncház és tánctanítás, társastánc és utcabál a Bergendy zenekarral, és "mód nyílik beszélgetésekre és játékra is". A tárca hozzátette, hogy "a rendezvényeken izgalmas és sokakat érintő pártalálással, párválasztással, családalapítással kapcsolatos beszélgetések és előadások is várják a résztvevőket".

A tízmillió forintból megvalósuló rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a tánc nyújtotta ismerkedési lehetőségre, "hiszen egyre több az olyan fiatal, akiknek nincs terük az ismerkedésre". A civil kezdeményezés alapján indult rendezvénysorozat, amelyet az Emmi Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága támogat, "kulturált körülmények között kíván lehetőséget biztosítani a találkozásra, ismerkedésre. Ehhez kíván a tárca zenét, tartalmas programokat és helyet biztosítani" - írták a közleményben.