Előzetesbe került Páva lányának támadója

Rendõrök hozzák Ny. Zoltánt, a pécsi polgármester lányának feltételezett támadóját tárgyalására, a Pécsi Járásbíróság épületébe 2013. április 15-én. Ny. Zoltánt a bíróság elõzetes letartóztatásba helyezte.
Vágólapra másolva!
Előzetesbe került a pécsi polgármester lányának feltételezett támadója.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányának feltételezett támadóját.

Hajdu István, a bíróság elnöke elmondta, hogy a kifosztással és más bűncselekményekkel gyanúsított 23 éves Ny. Zoltán letartóztatását egy hónapra rendelték el. Az indoklás szerint a férfi elrejtőzött az eljárás elől, és esetében fennáll a bűnismétlés, továbbá a tanúk befolyásolásának veszélye is.

Rendõrök hozzák Ny. Zoltánt, a pécsi polgármester lányának feltételezett támadóját tárgyalására, a Pécsi Járásbíróság épületébe Forrás: MTI/Lendvai Péter

A rendőrség feltételezi, hogy a hatóság elől kilenc napig bujkáló és magát vasárnap feladó férfi volt az, aki április 5-én reggel, a pécsi Kálvária úti alagútnál bántalmazta a 20 éves lányt. Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült, Ny. Zoltán a kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

A férfit ismerői úgy festették le, mint aki egész életében agresszív volt, ez zűrös gyerekkorából is fakadhat. A családja is keveset tud róla, a környéken barátságtalannak tartották. A rendőrség gyanúja szerint a múlt héten pénteken hajnalban rátámadt Páva Zsolt polgármester lányára, és meg akarta erőszakolni. A húszéves lány védekezett, így a nemi erőszakot elkerülte, de eltört az arc- és az orrcsontja.