Nem lesz kötelező tantárgy a meditáció

Vágólapra másolva!
Habár a relaxáció szerepel a szeptembertől életbe lépő tantervekben, önálló tantárgyként nem lesz kötelező - közölte a köznevelési államtitkárság. Az iskola viszont bármikor dönthet úgy, hogy a relaxációhoz kapcsolódó ismereteket akár a testnevelésórán, akár önálló tanóra keretében is oktatja. Az ötletgazda korábban azt szerette volna elérni, hogy kötelező időkeretet rendeljenek a relaxációhoz, ez nem sikerült.
Vágólapra másolva!

A relaxáció és meditáció nem lesz kötelező tantárgy, és külön kerettanterv sem készül, illetve készült hozzá. A köznevelési államtitkárság közleménye szerint az iskola dönthet úgy, hogy a relaxációhoz kapcsolódó ismereteket nemcsak a testnevelésórán, hanem a szabad időkeret terhére, akár önálló tanóra keretében is oktathatja, de a külön óra nem kötelező.

Mint arról beszámoltunk, a relaxáció Bagdy Emőke pszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke javaslatára került be a Nemzeti alaptantervbe (NAT), miután a pszichológus 2011-ben a kormány által felkért NAT-bizottság tagja lett. Az [origo]-nak azt mondta, szeretné elérni, hogy a kerettantervekbe az is kerüljön be, hogy a mindennapos testnevelés időkeretében hetente legalább harminc percet kelljen relaxációra fordítani. A köznevelési államtitkárság szerint bár a tantervben benne van a relaxáció, külön relaxációs óra nem lesz.

2013-tól az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben bevezetendő kerettantervekben megjelennek a relaxáció különböző (például mozgásos, légző-) gyakorlatai, a belső figyelem, az önkontroll, a testtudat kialakítása, a fizikai aktivitás támogatása, valamint az érzelmi-akarati tulajdonságok fejlesztése érdekében. Általános cél a feszültségoldás, a stresszkezelés és az agresszió megelőzése - hangsúlyozta az államtitkárság.

A relaxációs alapgyakorlatoknak nevezhető feszültségoldó, lazító, mozgásos tevékenységek eddig is részei voltak a mindennapi pedagógiai munkának (a kötelező tantárgyaknál, például magyar nyelv és irodalom, ének-zene, vizuális kultúra) és további választható tantárgyaknál, valamint tanórán kívüli foglalkozások területén (például drámapedagógiai és sportfoglalkozások). A kerettantervek bevezetésével párhuzamosan számos pedagógus-továbbképzési program szolgálhatja a további ismeretek és gyakorlatok megszerzését.

A köznevelésért felelős államtitkár egy kaposvári rendezvényen kérdésekre válaszolva és sajtóhírekre reagálva szerdán elmondta, nem valósak a relaxáció, meditáció tárgyak bevezetéséről szóló hírek. Ezek oktatását azonban az iskolák a lovagláshoz vagy az úszáshoz hasonlóan heti két órában szabadon választhatják a kötelező órákon kívül, felmenő rendszerben.