Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság szerint nem ütközik az alaptörvénybe, hogy felemelték a frakcióalakításhoz szükséges képviselő létszámot.
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság elutasította a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) beadványát, amely a párt parlamenti frakcióalakítását megakadályozó házszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte.

Az Ab honlapján kedd délután közzétett döntés szerint a házszabály említett rendelkezése - amely tízről tizenkettőre emelte a frakcióalakításhoz szükséges képviselői létszámot - nem ütközik az alaptörvénybe. A DK 10 tagja képviselő. Az indoklás szerint az Országgyűlést nagyfokú szervezetalakítási szabadság illeti meg, és a frakcióalakításra vonatkozó szabályok is ennek részét képezik.

A képviselőcsoport létrehozásának joga csak az ötszázalékos parlamenti küszöböt átlépő pártokat illeti meg mindenképp. Az ügy előadója Pokol Béla volt, a határozathoz négy alkotmánybíró fűzött különvéleményt.