Több mint száz városi fiatal jelentkezett a Vidék Kaland programra, amelynek lényege, hogy napokra elviszik őket vidéki gazdaságokba mezőgazdasági munkát végezni. Szerda délelőtt egy elegáns hotelben hallgatták meg a fiatalokat, akik az irodai munka egyhangúsága, a végzettségük vagy egyszerű kíváncsíság miatt jelentkeztek. A vidéki kosz egyiküket sem zavarja, egy lány majd legfeljebb befújja magát parfümmel. többen alig várták, hogy traktorba ülhessenek.

Kevés olyan pályázati meghallgatás létezik, amelyen a jelentkező azzal a kijelentéssel próbál jó pontokat szerezni például, hogy "ha két hétig nem fürdök, az se probléma". Márpedig egy huszonéves lány éppen ezzel próbálta meggyőzni a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (ezt valamiért AGRYA-nak rövidítik) elnökét, hogy válassza be őt a szerencsés negyven fiatal közé, aki nyáron egy vidéki gazdaságba mehet dolgozni.

Az AGRYA ugyanis idén is meghirdette a romantikusnak hangzó, de szigorúan a kemény munkáról szóló Vidék Kaland nevű programját, amelyre 35 év alatti városi fiatalok jelentkezhettek. A programot a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja. A fiatalok néhány napra elmehetnek majd júniusban dolgozni egy magyarországi vagy székelyföldi gazdaságba. "Állatokat etetnek, gondoskodnak a takarmányról, trágyáznak, traktoroznak" - sorolta Mikula Lajos elnök, milyen feladatokat adnak a fiataloknak. Cserébe azt várják tőlük, hogy blogot indítsanak vagy a Facebookon posztoljanak a vidéki kalandjukról.

Ha azt gondolnánk, hogy lasszóval se lehet olyan budapesti fiatalt fogni, aki hajlandó ingyen állatszarban tapicskolni vagy a földeken kaszálni, akkor nagyot tévedünk. Több mint százan jelentkeztek a meghirdetett negyven helyre, ezért szerda délelőtt egy budapesti elegáns szállodában az AGRYA elnökéből és egy székelyföldi gazdából álló bizottság személyes meghallgatáson döntötte el, ki lehet vidék kalandor, illetve kinek kell megelégednie júniusban a megszokott budapesti életével.

Traktort nem tud vezetni. Most még

Barna hajú, elegáns fiatal lány került először a kétszemélyes bizottság elé. Sára azzal indított, hogy éppen júniusban lesz harminc éves, és nagyon örülne, ha a születésnapját egy székelyföldi gazdával ünnepelhetné. Sáráról kiderült, hogy az emberi Erőforrások Minisztériumának jogásza, és rögtön jelentkezett a Vidék kalandra, amint meglátta a Facebookon a hirdetést. Barátja később sokat ironizált azon, hogy biztos olyan lesz ez néhány nap, mint a Házasodna a gazda.  

"Fizikai munkára vágyom" - jelentette ki olyan ellentmondást nem tűrő határozottsággal, hogy bele se merünk gondolni, hogy telnek a napjai a minisztériumi íróasztal mögött. Sára elárulta, hogy még nem volt Erdélyben, de úgy képzeli el, hogy "olyan romantikus, és köpülik a vajat". Még azt is mondta, hogy jogosítványa van, de traktort nem tud vezetni. "Most még" - mosolygott erre hamiskásan Mikula Lajos elnök, a kiválasztottaknak ugyanis egy traktoros felkészítő tanfolyamon is részt kell venniük az utazás előtt.

Sorra érkeztek a meghallgatásra fiatal városiak, és megtudhattuk, hogy volt aki a munkája vagy a tanulmányai miatt jelentkezett, mert humánökológia szakra jár vagy környezetmérnök, de meghallgathattunk egy lányt is, aki kutya lelkisegély-szolgálatnál nemzetközi tanácsadó. A legtöbben csak kíváncsiságból küldték el a pályázatukat (a jelentkezőknek motivációs levelet kellett írniuk), vagy azért mert saját szemükkel akarják látni, hogy dolgoznak a mezőgazdaságban.

Majd befújja magát parfümmel

Egy csinos, Corvinuson tanuló lány napszemüvegét elegánsan a feje búbjára tolva arról beszélt, hogy ő úgy szeret utazni, hogy közben "átéli a helyiekkel a mindennapokat". Viktória elmesélte, hogy szereti a couchsurfinget is, amikor idegen emberek kanapéján éjszakázva nyaralhat, de Mikula elnök egy gyors keresztkérdéssel emlékeztette, hogy itt nem pontosan erről lesz szó. "Fizikai munkát bírod?" - kérdezte az elnök, mire a lány mondta, hogy majd gyúr karra. A "kosz, sár, retek" pedig nem zavarja, mert majd befújja magát parfümmel. A rövid nadrágban és Real Madrid-mezben érkező Richárd a "hogy bírja a koszt?"-kérdésre azt mondta, hogy nem allergiás rá. Richárd amúgy egy multinál dolgozik, be van zárva egy irodába, ezért szeretne kiszakadni a természetbe.

A kalandorok igazán közel kerülhetnek majd a természethez. Gáll Levente, a fiatalokat fogadó egyik székelyföldi gazda azt mondta az [origo]-nak, hogy a hozzá érkező városiak részt vesznek majd a juhgazdaság életében. "Juhok, kecskék, bárányok gondozása, a takarmányuk előállítása, szénakészítés, legeltetés, pásztoréletmód" - sorolta címszavakban a feladatokat Gáll. Bár kemény napok előtt állnak az oda érkező fiatalok, mert mindennap hajnali ötkor vagy hatkor kell kelniük, a gazda nem tart attól, hogy valaki besokall. "Volt már ugyan, hogy valakit úgy kellett lehozni a hegyről, akkor kapott fél nap pihenőt" - mondta Gáll. Mikula Lajos pedig hozzátette, hogy büszke arra, hogy az elmúlt két évben még egyetlen városi se adta fel.