Várjuk, hogy leszálljon a kakikopter

2013.04.28. 14:05

Afrikából és Indiából ered, de már New Yorkban hódít a pelenkamentes gyereknevelés. Elég nehéz összeegyeztetni a modern városi életformával, a gyakorló anyukák idegenkednek tőle, és a védőnő szerint sem feltétlenül jó túl korán alkalmazni, de lehetnek előnyei. Addig pedig várjuk, hogy leszálljon a kakikopter.

"Érkeznek Ratyeszkóék Kakesztánból a kakikopteren" - a kismama Brigitta ezzel bátorítja kakilás előtt kéthónapos, hasfájós kisfiát, aki eléggé intenzíven éli meg az eseményt, "Nagyon készül rá, sírdogál. Most is arra várunk, hogy leszálljon a kakikopter" - mondta az [origo]-nak telefonon.

Brigi kisfia még messze van attól a kortól, hogy szobatisztaságra szoktassa, bár van egy módszer, amelynek követői egész kis kortól kezdve próbálják elérni, ha nem is feltétlenül a szobatisztaságot, de legalább azt, hogy kevesebb pelenkát kelljen használni. A spórolás, a környezettudatosság, a szobatisztaságra nevelés későbbi megkönnyítésének célja együtt vezérli azokat, akik a pelenkamentes gyereknevelés módszerét követik.

A New York Times amerikai lap beszámolója szerint New York felkapott negyedeiben egyre több kismama követi az angolul elimination communication néven emlegetett módszert, amelynek lényege, hogy az anya nem ad pelenkát a gyerekre, figyeli minden olyan rezdülését, amely arra utal, hogy könnyíteni szeretne magán, és ha szükséges, ugrik vele a legközelebbi lavórhoz, a bilire, vagy a vécére. Az anya ekkor jellegzetes hangot hallat - susog vagy morog -, hogy a kicsi összeköthesse a két dolgot. Egy bizonyos idő után a susogásra vagy a morgásra elvileg visszajelez a gyerek, hogy menne a vécére vagy sem.

Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
Egy vécépapírgyártó reklámemberei New York-ban

"Nem lehet ez rossz módszer, de ehhez az kell, hogy állandóan ott legyél, amit nem lehet megtenni ma Magyarországon" - kommentálta Brigitta a módszert. Volt olyan ismerőse, aki félévesen is szobatisztaságra szoktatta a gyerekét, de neki könnyen ment, mert az a gyerek nem szeretett pelenkába kakilni. Az ő fia is jobban érezte magát eleinte pelenka nélkül, és ő is szeretné, ha hamar elérnék a szobatisztaságot, de nem akarja erőltetni. "Olyan 'alárendelem magam a gyereknek-fajta' szülő vagyok". Szerinte ösztönösen kialakul majd.

Judit is abban hisz, hogy kialakul magától a dolog. 20 hónapos fiának már van bilije, rá is ül alkalmanként, de egyelőre csak ruhában. "Nem is akarjuk erőltetni." A gyerek már szól ugyan, de csak a kakilás után. Van az a módszer is, hogy fél éves kor tájékán megfigyelik, hogy a gyerek ugyanakkor kakil, általában evés után, és akkor ráteszik a bilire, ilyenkor sokszor érnek el sikert - mondta, pedig ő nem módszerhívő. "Majd alakul. Mindig valahogy alakul". A nyarat várja, amikor lehet pucérkodni, "akkor le lehet dobni a pelust. Misinek biztos jópofa lesz, hogy lehet állva pisilni".

Sokat enyhíthetnek a gyerekek kakilással kapcsolatos félelmein az ezzel foglalkozó könyvek. Volt olyan kolléga, aki arról számolt be, hogy kislánya éppen bilikönyves korszakát éli, "szívesen diskurál a kakiról, és esténként csak a Bilikönyvet lehet neki olvasni". Alona Frankel könyve minden fakszni nélkül csak mesél a kakilásról és a szobatisztaságról, amivel segít, hogy természetessé váljon a bilire ülés.

A Kakadémiától a vakondig

A kakival, kakilással kapcsolatos tabuk döntögetéséhez alkalmas lehet Pernilla Stafelt Kakikönyve is, amely tréfás képekkel alaposan kitárgyalja a széklet fajtáit, formáit, állagát, hogy mire lehet használni, és mire nem. Beszámolók szerint felszabadítja a gyerekeket, hogy tabuk nélkül, humorosan beszél a kakiról

A Mese a vakondról, aki tudni akarta, ki csinált a fejére, Werner Holzwarthtól ugyancsak elmélyül a témában. A kis állat arra bújik ki a vakondtúrásból, hogy valaki a fejére kakil. A könyv a nyomozásáról - minek során számtalan állat kakiját megismerjük - szól, hogy megtalálja a tettest, akin aztán méltó bosszút is áll.

Sokkal alaposabb, bár nagyobbaknak szól Werner Pieper bő 16 éve megjelent Kakadémiája, amelyben az ürüléket szinte minden lehetséges apsektusból megvizsgálja a szerző, szaftos anekdotákkal és kaján rajzokkal illusztrálva.


Krisztinának a nyár jött be. Ő - mostanra már ötéves - kisfiáról két évesen nyáron már tudta, melyik napszakban kakil. Megvárta, míg végez, majd utána leszedte a pelenkát róla, hogy szabadon szaladgálhasson. "Volt pár bepisilés, de ha kétszer szétcsorog a pisi - ami egy parfüm -, az nem baj." Ő nem vacakolt a bilizéssel, a gyerek ugyanis nem tartott a vécétől, amit szűkítővel használtak. Amikor látta, hogy kakilnia kell, ráültette. Eleinte étkezések után és előtt is ráültette a vécére, hogy megszokja. Idővel működött is a dolog.

Ő nem hisz a korai pelenkamentes módszerben, "Nagy hülyeségnek tűnik. Egész kicsi korban, a gyerek még nem tudja irányítani a dolgokat, 1-1,5 éves korban már lehet róla szó" - mondta. Ráadásul "erre egy modern anyának kevés ideje van. Csak ha tényleg sokat van otthon, és szinte csak ezzel foglalkozik."

"A gyerekek általában két éves kor körül érnek meg fejben, hogy szobatiszták legyenek" - mondta az [origo]-nak Piroska, aki védőnőként dolgozik. "Nagyanyáink idején egy éves kortól szobatiszták lettek (a gyerekek), de akkor azt csinálták, hogy odaültették őket a bilire reggel, délben, este, és egy idő után hozzászokott. Persze olyankor még nem voltak ilyen kényelmesek a pelenkák, mint ma." Ezek a védőnő szerint arra ösztönzik a gyereket, hogy akár még 3 éves korban se legyenek szobatiszták. "Ez is túlzás, a kettő között van a megoldás."

A pelenkamentes módszer szerinte annál működhet, aki napi 24 órában együtt van a gyerekével, és minden rezdülését ismeri, de akkor is inkább egy év fölötti gyerek esetében, előtte bajosan. És akármilyen gyengéden is csinálja, akkor is csak lesnie, figyelnie kell a gyereket, aki elképzelhető, hogy jelzéseket is ad, "De az nem megy, hogy 5 másodpercenként rohangáljunk vele egy lavórhoz, a vécére vagy bilire". Ő például soha nem csinálná egy pár hónapos gyerekkel, hogy állandóan szaladgáljon utána. "Ez butaságnak tűnik" - mondta.

Forrás: AFP/AltoPress
A képek illusztrációk

Hagyni kell, hogy történjenek a dolgok maguktól. "Nem igazán jó dolog, hogy állandóan zargatják ezzel a témával a gyereket, igazán 1,5 éves kor után lehet rendszerességet belevinni." Ilyenkor már meg lehet barátkozni a bilivel, de sok gyerek szereti, és szívesen használja is a vécészűkítőt, ami felnőttes. "Utánozni akarják a szülőket."

Persze akadnak nehézségek. Sokszor alakul ki szorongás, félelem a vécétől, vagy egyszerűen - általában 2 éves kor körül - a gyerek úgy érzi, hogy a kaki valami, ami testéből való, és nem akarja elengedni. Elbújik, amikor jön az inger, vagy tartogatja. Ezt a sajátosságot figyelembe kell venni, de akár erőszakosan, akár játékosan próbálják megoldani, akkor is szorongást vált ki - mondta.

A problémák megoldására a védőnő szerint kizárólagosan helyes és célravezető módszer nincs. Ezerféle ember és ezerféle módszer van, és ha valaki három évesen még nem szobatiszta, akkor ennek megoldására vannak megfelelő szakemberek, pszichológus, vagy a székletambulanciák a klinikákon. A védőnő szerint sok szeretet és sok türelem kell a szülő részéről, de a mai gyerekek ebben szenvedik a legnagyobb hiányt. "Mindenféle kütyüt meg lehet vásárolni, de ez nem oldja meg a dolgot. Álladó figyelmet és önzetlen szeretetet igényel a gyerek."

A módszer - bár most éppen New Yorkban válik trenddé - kevésbé modern helyekről eredeztethető. Afrikai és indiai megfigyelések vezettek oda, hogy vállalkozó kedvű anyák megpróbálkozzanak a pelenkamentes módszerrel, és terjeszteni kezdjék tanácsok, majd könyv formájában. Előnyei közé sorolják, hogy kevesebb pelenkát (vagy semennyit sem) kell használni, nincs gond a pelenkacserénél, a bilire szoktatásnál, a gyerek fel tudja fedezni testének ezt a részét is, és a folyamatos odafigyelés különlegesen szoros szülő-gyerek kapcsolatot eredményezhet.

A kritikusok szerint ugyanakkor a túl korai bilire/vécére szoktatás pszichológiailag kockázatos az erre még nem felkészült gyerekek esetében. Maga a módszer az odafigyelés miatt rendben is lenne, csak nehéz a nyugati civilizációban alkalmazni, sokaknak kényelmetlenebb is, mint a pelenkázás, és az sem feltétlenül szerencsés, ha azt a szülőt, akinek nem sikerül elsajátítania ezt a módszert szégyenérzet gyötri emiatt.