Az ősz haja kilógott a heverő alól

2013.05.02. 7:03

A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül hármat a múlt héten kiengedtek a börtönből a bírósági tárgyalásuk elhúzódása miatt. A szomszédaik szerint a falujukban még soha nem csináltak bajt, de egykori áldozataik rettegnek tőlük, van, aki rendőrt hív, ha ismeretlen csenget be.

"A földön fekve találtam meg, rá volt rakva a heverő. Az ősz haja kilógott alóla. Több bordája eltörött, két hétig volt kórházban. Még ma is fáj a keze, fél napot feküdt összekötözve az ággyal a hátán, a hidegben. A mentős azt mondta, nem sokon múlt, hogy túlélte. Azóta nem jön be ebbe a házba" - így mesélt egy budapesti férfi az [origo]-nak arról, hogyan talált rá egy reggel idős rokonára, akihez előző nap este több csuklyás férfi tört be. Az áldozat azt mesélte, hogy egy rongyot húztak a fejére, és folyamatosan azt kérdezték tőle, hogy hol a pénz. Végül elvitték a kevés nyugdíját.

2008 végén - 2009 elején több hasonló eset is történt az országban, az M3-as autópálya vonzáskörzetében. A módszer ugyanaz volt. A betörők lomtalanítás közben kifigyelték azokat az idős embereket, akik szerintük jobb anyagi helyzetben voltak. Éjszaka az arcukat maszkkal eltakarták, kezükre kesztyűt húztak, és betörtek hozzájuk. Megverték őket, az értékeiket követelték, majd megkötözve otthagyták őket. Némelyeket brutálisan bántalmaztak, ketten bele is haltak a sérüléseikbe.

Összesen 12 betörés történt, Budapesten, Szihalmon, Horton, Andornaktályán és Görgeháza-Bagotán. A rendőrség végül 2009 áprilisában tetten érte a betörőket, és hét ároktői embert letartóztattak. 2011-ben R. Elemér és öt társa ellen vádat emeltek többek között nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölés bűntettével, valamint több rendbeli jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettével.

A betörők, akik egymás rokonai, előzetes letartóztatásba kerültek, a múlt héten azonban hármukat annak ellenére kiengedték, hogy még nem született ítélet az ügyben. A per ugyanis olyan sokáig húzódott, hogy a törvény szerint nem tarthatták bent őket tovább.

A szakértők több mint egy évet késtek

A Fővárosi Törvényszék az [origo] kérdésére közölte, hogy az ilyen súlyú bűncselekményeknél az előzetes letartóztatás automatikusan megszűnik, ha nem születik ítélet négy év elteltével. Az ároktői banda esetében ez történt, pedig a törvényszék szerint mindent megtettek, hogy gyorsan letudják az eljárást. Viszont több olyan dolog is történt, ami lassította a tárgyalást.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A három vádlottat házi őrizetben tartják Ároktőn, a rendőrök naponta többször ellenőrzik őket

Az ügyet tárgyaló bírót félidőben előléptették, így új bírói tanácsot kellett kinevezni, és meg kellett ismételni az addig tárgyaltakat. Az új bíró ekkor már látta, hogy nem fognak a tárgyalás végére érni időben, ezért pót-tárgyalási napokat tűzött ki, sőt még helyszíni tárgyalást is tartott, mert a tanúk egy része nem tudott felutazni Budapestre. A törvényszék szerint a vádlottak egyike három alkalommal jelentett be kizárási indítványt a tanács elnöke ellen a gyors tárgyalásvezetést kifogásolva.

Az új bíró feleannyi idő alatt levezette a megismételt tárgyalást, mint az elődje, és egy ideig úgy tűnt, hogy képesek lesznek ítéletet hirdetni, mielőtt a vádlottakat ki kellene engedniük az előzetesből. Egyvalami hiányzott, a DNS-szakvélemény. Enélkül viszont nem lehetett befejezni a tárgyalást. A DNS-szakértőt még a vádemelés előtt kirendelték, egy évvel később azonban egy törvényi változás miatt a vizsgálat a Semmelweis Egyetem DNS Laboratóriumától átkerült a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézethez.

A bűnügyi intézet azonban nem készítette el időben a véleményt, és még az előre kiszabott határidőhöz képest is egy évet és négy hónapot késtek. A törvényszék szerint ez a késés egyértelműen a bűnügyi intézet hibája, ezért 400 ezer forintos pénzbírságot szabtak ki rájuk. A végül 2013 márciusára elkészített szakértői vélemény nem volt kielégítő, így még kiegészítő vizsgálatot is el kellett rendelniük. Ez sem készült el időre, így nem tudtak ítéletet hirdetni.

Megkérdeztük a rendőrséget, hogy mi volt az oka a sorozatos késedelemnek. "Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a több mint 400 bűnjelminta vizsgálata és az eredmények kiértékelése komoly analitikai és szellemi munkát jelentett a szakértők számára" - válaszolta az ORFK. Ennek ellenére azt írták, hogy az ügy kapcsán már több szakértői véleményt is készítettek, amelyeket a bíróság által megadott időre le is adtak. A dátumokat illetően azonban úgy látszik, nincs összhang a rendőrség és a bíróság között. Az ORFK szerint az összefoglaló szakvéleményt a bíróság által megadott határidőre, 2013. március 5-re leadták, holott a bíróság azt írta, csak március 20-ra készültek el, és már akkor is egyéves késésben voltak. A kiegészítő vizsgálat határidejét is másképp írták. A rendőrség szerint április 25-ig volt idejük, amikor le is adták az anyagot, a bíróság szerint viszont április 20. volt határidő.

A hatból három vádlott, köztük az elsőrendű vádlott, R. Elemér számára áprilisban letelt a maximálisan előzetes letartóztatásban tölthető idő, így a múlt héten szerdán, illetve csütörtökön kisétálhattak a börtönből.

Ki se jönnek a házból

"Tavasszal már bíztak abban, hogy az eljárás elhúzódik, és kikerülnek az előzetesből" - mondta az [origo]-nak R. Elemér ügyvédje. A szabadulásuk után a három férfi a lakóhelyére, Ároktőre ment, ahol házi őrizetbe helyezték őket. A bíróság szerint ugyanis mindhárom szabadon engedett vádlott esetében fennáll a szökés és elrejtőzés, sőt a bűnismétlés veszélye is.

"Tartunk tőlük" - mondta az [origo]-nak az egyik kirabolt nő rokona. Azt mondta, a bíróságon találkozott velük, és látta "a gyűlöletet az arcukon". Az ároktőiek azonban nem így gondolkodnak róluk. A kis Tisza-parti faluban nagy felfordulást okozott R. Elemér és két rokonának visszatérése, de a helyiek többségét nem zavarja az ottlétük.

"Ki se jönnek a házból" - legyintett egy férfi a falu közepén lévő kocsmában. Ő inkább a rendőrautókra mutogatott, mondván, hogy mekkora most "a nyüzsi". R.-ék visszatérése óta ugyanis szinte állandóan van rendőr a faluban, ottjártunkkor több járőrt és rendőrségi buszt is láttunk. "Nagy a készültség, de béke van" - mondta a polgármester, Vargáné Kerékgyártó Ildikó.

Fotó: [origo]
R.-ék falu szélén álló háza Ároktőn

R.-ék falu szélén álló házát naponta néhányszor felkeresi két járőr, hogy ellenőrizzék, nem szöktek-e el. Aláíratnak velük egy papírt, majd továbbállnak. Megkerestük R.-éket, ők azonban azt mondták, nem nyilatkoznak. "Az az álláspontjuk, hogy a másodrendű vádlott keverte bele őket az ügybe, aki egy távoli rokonuk. Egyértelmű bizonyítékok nincsenek ellenük" - mondta R. Elemér ügyvédje. A tetten érést azzal magyarázzák, hogy csak vasért mentek abba a házba, ahol a rendőrök elkapták őket.

Valamennyi vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését. Az ügyvéd szerint R. középművelt roma férfi, aki korábban nők futtatásával és mezőgazdasággal foglalkozott. "Egy viszonylag rendezett körülmények között élő családról van szó" - mondta. A bíróság szerint rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, és a családjuk részére járó szociális juttatásokból éltek.

Nagylábon éltek Elemér-farmon

A helyiek azt mondták, hogy Ároktőn soha nem volt baj velük, igaz nem is ismerték őket, mert nem szóltak az emberhez. "Itt nem raboltak, azt meg nem tudjuk, mi történt egy megyével arrébb" - mondta egy férfi a kocsmában, egy nő pedig azzal példálózott, hogy lakott már velük egy utcában is, mégsem lett baja.

A helyiek többsége inkább azt kifogásolta, hogy R.-ék miatt rossz híre lesz a falunak, hiszen úgy hívják őket, hogy ároktői banda. "A bűncselekményt nem szabad összehozni a faluval, mert ilyen jó falu nincs még egy a környéken" - mondta egy férfi. Szerinte rendesek az emberek, rendes a polgármester, csak kevés a lehetőség, ő is akart egyszer egy éttermet nyitni, de nem kapott rá engedélyt. A rossz hírek pedig nem használnak a falunak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A helyiek szerint a felfordulás rosszat tesz a falunak, R.-ékkel pedig együtt kell élni

Az R.-ék szomszédságában élők sem tudnak róluk semmit. "Néha láttam őket elmenni, nagylábon éltek mielőtt elfogták őket" - mondta egy asszony R.-ék utcája elején. Mikrobusszal jöttek-mentek, a kis házukhoz vezető faluszéli utca elejére pedig még az is ki volt írva, hogy "Elemér-farm". Az idősebb szomszédot nem nagyon érdekelte, hogy hazajöttek, mint mondta, nem tudja eldönteni, hogy bűnösök-e, vagy sem.

"Mindenki fél, valamiért csak bevitték őket" - mondta pár házzal arrébb egy másik nő. Csak szűkszavúan volt hajlandó nyilatkozni, mert "még a falnak is füle van", de azt mondta, ha tehetné, máris visszazáratná őket a börtönbe. Eddig csak egy ajtót zárt éjszakánként, de amióta visszajöttek, mindkettőt bezárja. "Együtt kell velük élni, mást nem lehet csinálni" - jegyezte meg sztoikusan egy távolabb lakó férfi.

Az idős nőknél előkerültek a rendőrképek

"Nagyon fel vagyok háborodva, hogy kiengedték őket" - ezt pár kilométerrel arrébb, Bagotán mondta egy nyugdíjas nő. A Hortobágy melletti kicsiny település a puszta közepén fekszik, Ároktőhöz közel. A szélén egy ház azóta üresen áll, mióta a lakóját, egy idős férfit, a banda tagjai úgy megverték még 2008-ban, hogy később belehalt a sérüléseibe. Egy adag fagyasztott húst loptak el tőle.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Az idős emberek rendőr rokonokról kirakott képekkel ijesztik el a rablókat

Az idős nő szerint a férfi kötözködős, de jómódú ember volt, akinek az lehetett a veszte, hogy a banda egy tagja felfigyelhetett rá, miközben üzletelt vele. "Én is beszéltem vele, tisztelettudóan beszélt, jó egészséget kívánt, nem gondoltam volna, hogy ilyet tesz" - tette hozzá. Azt mondta, később az is szöget ütött a fejébe, hogy egy másik férfi a betörés előtt sorra járta a környéken lévő házakat, az után érdeklődve, hogy van-e vasuk. Később mindkét férfit felismerte a nyomozás során mutatott fényképeken.

"Félek" - mondta az idős nő. A három vádlott kiengedése óta is becsöngetett hozzá valaki vas után érdeklődve. Nem nyitott ajtót, hanem azonnal tárcsázta a rendőrséget. A férfit a falu határában igazoltatták a rendőrök, de mindent rendben találtak. Az idős nőt azonban ez nem nyugtatta meg, az utóbbi időben szerinte elszaporodtak a környéken a betörések. Ezért elővette egy rokona régi, rendszerváltás előtti rendőrfényképeit, és kirakta őket jól látható helyre. Azt hallotta, ha betörők érkeznek, és a házban rendőrképekkel találkoznak, továbbállnak. "Itt emberemlékezet óta ilyen aljas gyilkosság nem történt, maradjanak csak a börtönben" - mondta visszatérve a kiengedett vádlottakra.

A következő tárgyalás július 2-án lesz. Ha augusztusig nem lesz vége az elsőfokú eljárásnak, a maradék négy vádlott is eléri a maximálisan előzetesben tölthető időt, így őket is ki kell engedni az előzetesből.