Vesztegetéssel vádolnak egy fideszes politikust

Vágólapra másolva!
Egészségháznak vásárolt volna meg egy lakóházat 2010-ben a hajdúsámsoni önkormányzat. A vételárból kétmilliót kért volna vissza a tulajoktól a polgármester, hogy legyen pénze a kampányra. Akkor feljelentették, most vádat emeltek ellene.
Vágólapra másolva!

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Debreceni Regionális Osztálya vesztegetés miatt Máthé Attila volt hajdúsámsoni alpolgármester, a Fidesz városi elnöke, valamint P. Elek egykori fideszes önkormányzati képviselő ellen - írja a Nol.hu. Máthét egy volt Fidesz-tag jelentette fel azzal, hogy a politikus tőle és egy másik helybélitől 2009-ben egy-egymillió forint kenőpénzt kért egy városi egészségház kialakítása érdekében.

Az önkormányzat megvett volna két lakást orvosi rendelőnek, de ebből a politikus is pénzt akart látni. Az ügyben a gyanú szerint P. Elek közvetített. Máthé végig tagadta a bűnösségét, de P. Elek beismerő vallomást tett.

Fazekas Géza, a KNYF sajtószóvivője szerint a vádiratban az szerepel, hogy a vádlottak 2006-os választási programjukban megígérték, hogy Sámsonkertben egészségházat alakítanak ki. A 2010-es választás közeledtével egyre sürgetőbbé vált az ígéret teljesítése, és 2009-ben döntöttek is a megvalósításról. Hirdetményt tettek közzé háziorvosi rendelő kialakítására alkalmas épületre. Erre jelentkezett egy helyi lakos, aki írásban felajánlott egy 131 négyzetméteres ikerházi ingatlant - amelyet P. Elek épített -, majd az önkormányzat kérésére az ikerházban lévő másik lakás tulajdonosa is felajánlotta a lakását megvételre.

A 2010-es választások közeledtével az elsőrendű vádlott - aki akkor polgármesterjelölt volt - igyekezett a választáshoz pénzt szerezni, és azt tervezte, hogy a sámsonkerti egészségház kialakítása érdekében megvásárolandó ikerház két tulajdonosától is visszakér egy-egymillió forintot a vételárból. P. Elekkel többször is közölte, hogy az ikerház két lakásának megvásárlására csak akkor kerülhet sor, ha a vételárból egy-egymillió forintot visszaadnak neki. P. Elek 2010-ben külön-külön közölte a tulajdonosokkal a kérést, de ők visszautasítottak. Az önkormányzat végül nem is vásárolta meg a házat - olvasható a Népszabadságban.