Nem ismeri Puch Lászlót az állítólagos rokon trafiknyertes

Vágólapra másolva!
Egy 21 éve trafikos nőről és egy Puch László volt MSZP-s pártpénztárnokot, parlamenti képviselőt csak hírből ismerő, egyébként fideszes férfiról ír a Magyar Nemzet, mint szocialista kötődésű trafiknyertesekről.
Vágólapra másolva!

"Sajnos nem ismerem Puch Lászlót, pedig lehet, hogy most nem itt tartanék" - így ironizált az [origo] megkeresésére Puch József, a madocsai trafikkoncessziót elnyerő férfi, akit azért hívtunk fel, mert a Magyar Nemzet szerint ő Puch László MSZP-s politikus, volt pártpénztárnok testvére. Mint mondta, nem olvasta a lapot, de ezek után megteszi, főleg, hogy ma már mások is érdeklődtek az állítólagos rokonság felől.

A Magyar Nemzet mai címlapján közölt egy írást baloldalhoz köthető trafiknyertesekről, köztük Puch testvéreként említve Puch Józsefet is. A férfit néhány napja a tolnai MSZP egy sajtótájékoztatóján a fideszes trafikmutyira nevezte meg példaként, mivel a férfi egyébként Fidesz-KDNP-s színekben alpolgármester a településen. A tájékoztatóról a Nol.hu közölt beszámolót.

Az [origo] megkereste a cikkben említett másik rokont is, Puch Józsefnét. Ő a baranyai Lánycsókon, Puch László szülőhelyén nyert trafikot, és valóban Puch László testvérének, Puch Józsefnek (aki semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll a madocsai Puch Józseffel) a felesége. A nő elzárkózott a nyilatkozattól.

Az [origo] úgy tudja, a nő 21 éve vezet trafikot, illetve kávézót, lottózót a településen. A nevére és az egyik vállalkozására rákeresve több dokumentumot is találunk erről. Információink szerint Puch Józsefné a pályázatában napi 12 órás nyitva tartást és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását ígérte. Férje, Puch József egyébként független önkormányzati képviselő a településen.