A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, nem hazafi - körülbelül ez volt a véleményük a hetvenes években a magyaroknak a nemzetről egy eddig titkos korabeli kutatás szerint. A Kádár-rendszer agymosása kifejezetten hatékony volt, bár így is nagy lyukak tátongtak az emberek fejében a szocializmusról.
Mit gondoltak az emberek a Kádár-rendszerben a tabunak számító témákról? Például a kommunista ünnepekről, Kádár Jánosról, Csernobilról vagy az abortuszról? Az internacionalizmusra és az osztályharcra koncentráló politikai légkörben egyértelműen a tabuk közé tartozott a hazafiasság, a határon túli magyarság sorsa vagy Trianon, amelyről nyilvánosan sokáig nem lehetett beszélni. Az MSZMP agitprop osztályán mégis elég pontosan tudták, mit gondolnak az emberek, 1974-ben ugyanis készült erről egy átfogó közvélemény-kutatás Magyarországon.
Most az OSA Archívumában (Open Society Archives) kutathatóvá váltak az 1969-ben alapított Tömegkommunikációs Kutatóközpont (TK) anyagai. A TK a Kádár-rendszerben részben közvélemény-kutató intézetként működött, jelentéseit azonban vagy a Magyar Rádió és Televízió, vagy az agitprop osztály számára készítette, és soha nem kerültek nyilvánosságra. Egyes jelentések annyira bizalmasak voltak, hogy a kék színű dossziékból csak tíz példány készült: egy a TK igazgatójának a páncélszekrényébe került, a többi pedig az agitprop osztályra. (Itt olvashat még többet a TK-ról és az OSA által kutathatóvá tett irattömegről.)
A hetvenes és nyolcvanas években készült több száz jelentés közül az egyik legérdekesebb az 1974-es kutatási jelentés, a Nézetek a hazafiságról, a magyarságról és az internacionalizmusról. A mintegy kétszáz oldalas titkos kutatási jelentésből kirajzolódó gondolkodásmód nagyon hasonlít a maihoz. A válaszok alapján a kötelességeit tiszteletben tartó, sokat dolgozó, keveset ellenkező, a politikával nem foglalkozó ember volt a magyarok ideálja.
A hazafiak együtt dolgoznak a KGST-ben
"Feladatunk az volt, hogy a szocialista hazafisággal kapcsolatos véleményeket derítsük fel" - írják a bevezetőben a készítők, akik végül is 564 ember megkérdezésével végezték el a reprezentatív vizsgálatot. A többség szerint a hazafiság "munka, az ország, a szocializmus építése", fontos a törvénytisztelet és az idetartozás érzése, a hűség, ami sokak szerint azt is jelenti, hogy valaki nem disszidál (a nyugati országokban élő magyarokat 71 százalék egyszerűen nem is tekintette a nemzet részének). A politikai hűséget említők aránya tíz százalék alatt maradt.
A válaszadók harmada szerint a hazafiság mást jelentett, mint korábban, és a többségtől a hetvenes évekbeli hazafiság kapott pozitívabb értékelést. Azt lehetetlen felmérni, hogy a válaszadók mekkora részben adtak teljesen őszinte válaszokat, és mekkora részben próbáltak igazodni a tőlük elvárthoz. Mindenesetre néhány rajongó hangulatú választ idéztek a kutatók. Egy 45 éves tisztviselőnő például azt mondta: "Mikor én iskolába jártam, az volt, hogy ellenségeink a csehek, meg a környező népek. Most ellenkezőleg, a KGST-ben együtt dolgozunk egymás javára." Egy 64 éves kazánfűtő pedig ezt mondta: "Mostan sokkal jobban lehet szeretni, pártolni a hazát, mint régen. Most megérdemli a haza, hogy szeressék. Régen nyomor volt az egész élet, csak éhbért adott a haza."
Aki sokat utazik, nem hazafi
Nagyon sok válaszból az derült ki, hogy a Kádár-korban mindennél többre becsülték az emberek azokat, akik ellenkezés nélkül, összeszorított foggal, szorgalmasan dolgoztak. Aki pedig kibújt a kötelességei teljesítése alól, vagy elhagyta az országot, azt nem tartották túl sokra. A lakosság 55 százaléka szerint például nem lehetett jó hazafi, aki "minden évben külföldre utazik, pedig Magyarországot sem ismeri". Ahogy az a fiatal sem, aki igyekszik kibújni a katonai szolgálat alól (ebben 80 százalék egyetértett).
Nem volt jó hazafi az sem, aki hosszabb külföldi tartózkodás után sem érzett honvágyat (87 százalék), aki disszidált, hogy jobban éljen (93 százalék), aki nem akart gyereket (74 százalék), aki nem a képességeinek megfelelően dolgozott (78 százalék), vagy nem tudta a Himnuszt (77 százalék), de 28 százalék szerint az sem, aki jobban szerette a külföldi tánczenét, mint a magyar nótát. Viszont az apolitikus magatartást tolerálták az emberek: 62 százalék szerint lehet jó hazafi, aki nem politizál.
"Számottevő azok részaránya, akik a magyar emberrel szemben olyan követelményeket támasztanak, hogy tegyen valamit az ország, illetve nemzetünk érdekében. (...) A kérdezettek több mint egyötöde azt tekinti magyarnak, hogy az országért, a szocializmusért, a hazáért megfelelőképp dolgozik. (...) Figyelemre méltó, hogy mennyivel többen említik a magyar ember ismérveként a békés építőmunkában való részvételt, mint amennyien szóba hozzák a honvédelemre való készenlétet" - ezek a megállapítások a kutatás készítőitől származnak.
A magyarok vidámak és büszkék
A hetvenes években a magyarok egyértelműen jó véleménnyel voltak saját magukról, pesszimizmusnak pedig szinte nyoma sem volt - legalábbis a kutatás eredményei alapján. Arra a kérdésre, hogy milyen a magyar ember, a többség eleve pozitív jelzőket említett. Ezek alapján a Kádár-korban a magyarok életvidám emberek voltak, akik szerettek enni, inni, mulatni, szívélyesek (barátságosak és vendégszeretők), valamint szeretik a munkát és szorgalmasak. A negatívumok között sokan az összetartás hiányát és ehhez hasonlókat (irigység, önzés, individualizmus) említettek. A tulajdonságok rangsora szerint a magyarokra legkevésbé a higgadtság, a békés természet, az alaposság vagy következetesség a jellemző, de még ezeknél is kevésbé a politizálás.
A felmérés szerint 1974-ben 91 százalék egyértelműen büszke volt arra, hogy magyar. "Magyarnak jó lenni, én még más nem voltam, csak magyar, onnan gondolom, hogy az a legjobb" - adott frappáns választ valaki a miértre. Másvalaki azt mondta: "Konkrétan nem tudok válaszolni, de ha meghallom a magyar himnuszt, akkor borsódzik a bőröm, érzem, hogy magyar vagyok. Külföldön is olyan jó érzés, ha találkozunk magyarral." Volt azért olyan, aki óvatosabb volt: "Valamikor úgy tanították az iskolában, hogy a másik bocskoros meg cselák. Szóval nem nagyon szabad verni a mellünket. Nemzetközinek kell lennünk, az a cél."
Miért büszke arra, hogy magyar? "A magyar munkásosztály megmutatta az egész világ szemében, hogy egy agrárországból gyönyörű ipari ország lett, és a világpiacon mindenütt ott van a magyar áru, a magyar ipari termék." "Világhírnevek vannak: a magyar konyha, a magyar zenészek, magyar állattenyésztés. Sok komoly dolgot tudunk felmutatni." "Hős csatákat vívtunk, ki tudtuk harcolni, hogy szabadon éljünk." "Mert olyan szép történelme talán senkinek sincs, mint a magyaroknak." "Mert ebben a demokráciában a nép olyan dolgokat produkál, hogy kevés tőkés országban produkálnak ilyet." "Elég sokat küzdöttünk az évszázadok során, míg ide eljutottunk. Még a világpolitikában is van szerepünk." "Büszkék lehetünk, a miénk a legjobb föld, itt terem meg a legjobb gyümölcs, minden. Jó az éghajlat is, jó helyet választottak az őseink." "Ez egy elismert dolog, hogy a magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges." |
A kutatás készítői szerint a nemzeti büszkeség fontos része volt - mivel majdnem mindenki említette -, hogy a magyarok annak ellenére teljesítenek jól, hogy annyira kicsi ország: "Mert szorgalmas kis ország vagyunk. A kis magyar elhozza az aranyérmeket sportban, és felveszik a versenyt iparfejlődésben még Amerikával is." Elevenen élt a másik toposz is a válaszadókban, akik azt emelték ki, hogy annyi szenvedés után, amennyit a történelem a magyaroknak tartogatott, pusztán az is büszkeségre ad okot, hogy itt vagyunk.
A "mire lehetünk különösen büszkék" kérdésre a következő sorrendet állították fel a válaszadók: iparunk, mezőgazdaságunk, történelmünk, sportolóink. Erről a kutatók azt jegyezték meg: "A válaszokat értelmezve talán megfogalmazhatjuk azt a feltevést, hogy azok belső arányai bizonyos fokig tükrözik a propagandamunkát."
Miért nem büszke arra, hogy magyar? A válaszadók fele szerint Magyarországnak nincs miért szégyenkeznie. 35 százalék szerint akadt azért szégyellnivaló, viszont a húszévesnél fiatalabbak 46 százaléka, az egyetemet végzettek 73,5 százaléka szégyellt valamit. Sorrendben: - a második világháborúban való részvételt (32 százalék), |
Azt sem tudták, micsoda Trianon
A külpolitikára, a történelmi fordulópontokra vonatkozó kérdésekre meglehetősen jól válaszoltak a megkérdezettek, úgy tűnik, jól megtanulták az ideológiai leckét az iskolában. Magabiztosan felelték például az egyik kérdésre, hogy főként a szovjet népnek köszönhet sokat a magyar, és főként a politikai segítségükért kell hálásnak lenni. A magyarok 40 százalék szerint azért harcoltak az első világháborúban, mert "a németek belekényszerítették a magyarokat, az urak belekényszerítették a népet".
Ezután viszont nagy kihívást jelentett a trianoni békeszerződés értelmezése. A kutatás készítői így vezették be ezt a kényes kérdést: "Az első világháborúban elszenvedett vereség a maga módján vetett véget annak a válságnak, amely a soknemzetiségű magyar állam kereteit feszegette. Tudnak-e a kérdezettek a trianoni békéről, és ha igen, miben látják ennek okát - erre vonatkozott a következő két kérdésünk." Majd meglepő eredménnyel szembesültek: "A Horthy-rendszer 25 éves irredenta politikájának ismeretében meglepőnek látszik, de tény, hogy - adataink szerint - a felnőtt magyar lakosság 61 százaléka nem tudja, hogy mi volt a trianoni béke."
Ezt az eredményt azért árnyalja, hogy más válaszok alapján 44 százalék nem tudta, mi az a varsói szerződés, 21 százalék pedig rosszul tudta. 40 százalék sosem hallott még a KGST-ről, 14 százalék pedig rosszul tudta, hogy mi az. A "nacionalista" kifejezésről 64 százalék egyáltalán nem tudta, hogy mit jelent. Arra a kérdésre, hogy az antiszemitizmus mit jelent, 76 százalék nem tudta a választ. "Zsidóknál volt... a zsidók voltak antiszemiták" - találgatott egy 64 éves nyugdíjas.
Miért csatoltak el Magyarországtól területeket? - elvesztettük a háborút, hadisarcot kellett fizetnünk (32 százalék) |
A hetvenes években a határon túli magyarokról a nagy többség azért tudta, hogy léteznek, de nem feltétlenül tekintette őket a nemzet részének. Az akkori legidősebbek - valószínűleg azok, akik emlékeztek a világháború előtti időkre - legnagyobb része igen, viszont az akkori huszonévesek 63 százaléka szerint nem a nemzet részei. A falusiak több közösséget éreztek velük, a városiak jóval kevesebbet, ahogy a pártfunkcionáriusok is. Egy kérdés arra vonatkozott, hogy vajon a határon túliak miért vesztik el fokozatosan az anyanyelvüket. A válaszadók ötöde szerint a saját hibájukból. Ötödük szerint ez természetes folyamat, 22 százalék szerint pedig külső kényszer hatására. Az egész témakörről az akkori három legfiatalabb korosztálynak - azaz a 40, a 30 és a 20 alattiaknak - volt a legkevesebb fogalma.
Augusztus 20. nem Szent István napja!
Az ünnepnapok ismeretére vonatkozó kérdéssel is sokakat sikerült összezavarni. Április 4-éről, a felszabadulás ünnepéről még 86 százalék tudta, hogy micsoda, és ezt tartották a legfontosabb ünnepnek is az összes közül. A második legfontosabb ünnep november 7-e (a nagy októberi szocialista forradalom napja) volt a válaszadók fejében. A munka ünnepéről, május elsejéről már 27 százalék nem tudta, hogy micsoda, de azért a harmadik helyre kerül a legfontosabbak között. A magyar nemzeti ünnepek csak ezek után következtek.
Elég rosszul szerepelt augusztus 20-a, mert erről csak 70 százalék tudta, hogy minek a napja. Igaz, ebben szerepet játszhatott, hogy a felmérés készítői nem tekintették jó válasznak, "ha augusztus 20-át valaki úgy nevezte új kenyér ünnepének vagy Szent István napjának, hogy emellett nem hivatkozott arra, hogy az Alkotmány ünnepe." A lakosság tudása még hiányosabb volt március 15-ével, november 7-ével, október 6-ával és március 21-ével kapcsolatban. Az utóbbit, a Tanácsköztársaság kikiáltásának napját 54 százalék nem tudta beazonosítani.