Vas megyei bűzzel is szorongatják a kormányt

Parlament, országgyűlés, plenáris ülés, ülésterem, laptop
Vágólapra másolva!
Sokat hallhatjuk a trafikmutyi kifejezést a héten a Parlamentben, az ellenzékiek ugyanis több kérdésben is a trafik-pályázatok eredményeivel próbálják megszorongatni a kormányt. A Jobbik eközben azzal is szembesíti a fejlesztési minisztert, hogy "valami bűzlik Vas megyében". Kiderül, a házelnök hozzájárul-e az LMP-frakció újjáalakításához, és talán az is, hogy a fideszes Papcsák Ferencnek miért fontos mielőbb módosítani a polgári perrendtartásról szóló törvényt. A hét parlamenti legjei.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb sláger

Ezen a héten várhatóan már nem a rezsicsökkentés lesz a legnagyobb sláger a parlamentben, az elmúlt napok ellenzéki megnyilvánulásai alapján valószínűleg többször hangzik el a trafikbotrány, trafikügy vagy trafikmutyi kifejezés. Az ellenzék ráadásul nemcsak napirend előtt vagy az azonnali kérdésekben élheti ki magát, az MSZP az interpellációknál is beveti a nehéztüzérséget: először Szanyi Tibor kérdezi a nemzeti fejlesztési minisztert ("Lett a nemzetnek 1500 trafikosa?"). Később pedig a szocialista Pál Tibor egy helyi trafikügyet tár a nyilvánosság elé ("Sopron a hűség városából a trafikmutyi fővárosa lett!")

A legnagyobb titkolózás

A képviselői kérdések címéből általában könnyen kiolvasható, mivel kívánja egy ellenzéki megszorongatni a kormánytagot, vagy egy kormánypárti milyen ügyben szeretne alákérdezi a miniszterének. Több képviselő azonban az utolsó pillanatig titkolja a parlamenti honlapot böngésző mazochista olvasók elől a témáját (a kormánytagok előre megkapják írásban a kérdést, hogy felkészülhessenek). Nem tudnánk például megmondani, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton pontosan mivel szeretné megfogni a miniszterelnököt ("Elszámoltatás helyett kitüntető és jól fizető állami posztok?", vagy a szintén jobbikos Vágó Sebestyén mire gondol, amikor "Felülvizsgálat" címmel kérdezi az emberi erőforrások miniszterét. Rejtélyes címekben a szocialisták sem maradtak le. Nem tudjuk például Tukacs István, miről fog pontosan beszélni, de ezt a kérdését ("Több ezer beteg panaszkodik, még sincs megnyugtató válasz!") az elmúlt ciklusokban bármikor feltehette volna.

A legnagyobb bűz

A jobbikos Bana Tibor talán túl sok Shakespeare-t olvasott az elmúlt hetekben, és azért költött át egy Hamlet-idézetet ("Valami bűzlik Vas megyében"). Kíváncsiak vagyunk, vajon a trafik-pályázatokkal kapcsolatos ügyről, vagy egy teljesen másfajta bűzről fog szónokolni a képviselő.

A legnagyobb jogászkodás

A tervek szerint a képviselők kedden kezdik tárgyalni A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló javaslatot, amely leegyszerűsítve arról szól, hogy nehezebb lesz utólag beavatkozóként belépni egy perbe. Az indoklás szerint erre azért van szükség, hogy ne lehessen elhúzni állandó beavatkozásokkal a pereket. A javaslat érdekessége, hogy néhány héttel ezelőtt az ügyvédként is ismert fideszes Papcsák Ferenc benyújtotta módosítóként egy nagyobb csomaghoz hozzácsapva, majd később mégis visszavonta, most pedig a fideszes Vas Imre adta be ugyanezt. Az MSZP-s Steiner Pál szerint minderre a jogászkodásra azért van szükség, mert Papcsáknak "nagyon sietős" elfogadni minél előbb ezt a módosítást, amely a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik. Steiner az egyik módosítójában azt írta: "ha sokáig várna, még az is előfordulhat, hogy elveszti azt a pert ügyvédként, amelyiket éppen most befolyásolni kíván".

A legreménytelenebb kísérlet

Schiffer András és Szél Bernadett, most éppen független képviselők múlt héten jelentették be, hogy újjáalakítanák az LMP-frakciót, és ezt jelezték is Kövér László házelnöknek. Hétfőn valószínűleg megtudjuk, mit kezd a beadvánnyal a házelnök, de igencsak meglepődnénk, ha Kövér László is úgy értelmezné az Alkotmánybíróság legutóbbi ezzel összefüggő határozatát, mint Schiffer. Nagyobb tétet raknánk arra, hogy Kövér nem engedi újjáalakulni az LMP-frakciót (ez az állami támogatás és a parlamenti jogosítványok miatt lenne fontos az LMP-seknek), és az egész kérdésről az Alkotmánybíróságnak kell majd döntenie.

A legnagyobb alákérdezés

Az eheti nyertesünk a fideszes Font Sándor. Nem is kérdés, miért, ha elolvassuk az interpellációja címét. Font ugyanis egy bővített mondatban egyszerre dicséri a kormányt, és szidja az elmúltnyolcévet: "Elegendő lesz a rendelkezésre álló négymilliárd forint az idén arra, hogy a NFA korrigálja a szocialista kormányok idején elharapózott spekulációs célú zsebszerződések által okozott károkat?".

Ami lesz még - nemzetbiztonság és segélyek

Hétfőn tárgyalják a képviselők a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályait. A fideszes Kocsis Máté és Csampa Zsolt javaslata felsorolja, hogy milyen munkakörökhöz milyen esetekben kötelező a nemzetbiztonsági átvilágítás. Kedden pedig azt a javaslatot tárgyalják, amely hozzányúl a jelenlegi önkormányzati segélyezési rendszerhez. A kormány által benyújtott tervezet szerint összevonják a jelenlegi átmeneti segélyt, a temetési segélyt, illetve a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, ezeket nevezik önkormányzati segélynek a jövőben, és a segély akár természetben, például Erzsébet-utalványban is ki lehetne fizetni.