Határon túli magyarok a történelemérettségin

Vágólapra másolva!
A határon túli magyarok, az Európai Unió, valamint a nyilas mozgalom is szerepel a történelemérettségi rövid feladatokból álló első részében.
Vágólapra másolva!

A határon túli magyarok, az alkotmányosság, a demokrácia gyakorlásának formái, az Európai Unió működése, a nyilas mozgalom - ilyen témakörök szerepelnek a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében az Eduline.hu információi szerint.

A vizsgázók a dualizmus koráról és a mohácsi vészről is kaptak kérdést - ez utóbbi aligha lepte meg a diákokat, a középszintű érettségin ugyanis a magyar történelem "sarokpontjai" minden évben előkerülnek, a mohácsi vész mellett ilyen például Szent István uralkodása, az Aranybulla kora vagy az ország három részre szakadása - írja az oktatási portál.

A középszintű történelemérettségi írásbeli része 180 perces. A 10-12 rövid feladat a szaknyelv ismeretét, a tárgyi tudást (évszámok, nevek, topográfia) ellenőrzi, általában szövegeket, képeket vagy diagramokat kell értelmezni. A második rész nyolc esszéfeladata közül hármat kell kiválasztani és megoldani: egy témának az egyetemes történelemhez kell kapcsolódnia, kettőnek pedig a magyar történelem megadott korszakaihoz.