Szigorúbban büntetné a családon belüli erőszakot a kormány. Ez derül ki a pénteken benyújtott törvénymódosító javaslatból, amely nem csak a büntető törvénykönyvben meghatározott hozzátartozót védené, hanem a volt házastársakat, a volt élettársrakat, a gondnokokat, a gondnokoltakat, a gyámokat és a gyámoltakat is. A Fidesz korábban nem akarta szigorúbban büntetni a családon belüli erőszakot.

A kormány ma benyújtotta az Országgyűlésnek az új büntető törvénykönyv (Btk.) módosításáról szóló törvényjavaslatot a családon belüli erőszak súlyosabb büntetéséről. A módosító szerint július 1-jétől már külön tényállást kaphat a hozzátartozó bántalmazása. A törvényjavaslat az eddiginél súlyosabban bünteti, ha valaki egyes bűncselekményeket hozzátartozójának a sérelmére követ el, így az elkövető nem kerülheti el a szoros bizalmi viszonyt és a kiszolgáltatott helyzetet kihasználó magatartásának következményeit.

A törvény indoklásában azt írják, hogy a büntetőjognak csupán mint végső eszköznek szabad részt vállalnia a hozzátartozók közötti erőszak leküzdésében. A kormány szerint a probléma gyökere a büntetőjogi tényállás megalkotásával nem szűnik meg, annak kezelése összetett; társadalmi, tudományos, szakmai és politikai összefogást igényel.

Az új tényállás nemcsak az új Btk.-ban meghatározott hozzátartozóra, hanem a volt házastársra, volt élettársra, gondnokra, gondnokoltra, gyámra és gyámoltra is vonatkozhat majd. Emellett a javaslat a bűncselekmény megvalósulásához feltételként határozza meg az együttélést, illetve a büntethetőség kiterjed arra az esetre is, ha a sértett nem az elkövetéskor, hanem korábban élt egy háztartásban vagy egy lakásban az elkövetővel. A javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy az elkövetőt a bántalmazott hozzátartozóval való kapcsolattartástól eltiltsák, a testi sértésnek ezt a minősített esetét pedig egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné.

A Fidesz nem mindig gondolta így

Az Országgyűlés tavaly szeptemberben napirendjére tűzte azt a népi kezdeményezést, amely azt indítványozta, hogy a családon belüli erőszaknak önálló büntetőjogi törvényi tényállása legyen. A javaslattevő civil szervezetek hiába gyűjtöttek össze több mint százezer aláírást, a parlament alkotmányügyi bizottságának kormánypárti tagjai leszavazták a javaslatot, és a vitában felszólaló fideszesek szerint semmi szükség arra, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen, mert a Btk. az erőszak minden formáját bünteti így is.

Varga István fideszes képviselő azt javasolta a probléma megoldására, hogy a nők menjenek el szülni. Kijelentése miatt több száz civil tiltakozott a Parlament előtt, és a Fidesz női politikusai is felháborodtak. A tiltakozások hatására Rogán Antal frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz, korábbi álláspontját megváltoztatva, mégis támogatni fogja a családon belüli erőszakról szóló népi kezdeményezést, és a kormánynak ki kell dolgoznia és a parlament elé kell terjesztenie egy olyan javaslatot, amely a büntető törvénykönyv részévé teszi a családon belüli erőszakot.