Hajlandó pontosítani a kormány kritikusa

Vágólapra másolva!
Rui Tavares EP-képviselő készséggel módosítja a ténybeli tévedéseket a magyar alapjogi helyzetről szóló jelentésében, de már a javítási kérelmek számából is látja, hogy ilyen nem sok lesz. Cserébe kéri, hogy őt se kommunistázzák alaptalanul.
Vágólapra másolva!

Megkapta a magyar kormány észrevételeit, és ahol ténybeli tévedések vannak, ott természetesen hajlandó módosítani, pontosítani és kiegészíteni tervezetét - közölte Rui Tavares, az alapjogok magyarországi helyzetéről jelentéstervezetet készítő EP-képviselő.

Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerdán közölte, hogy a kormány elkészítette és el is küldte Tavaresnek a tervezethez fűzött észrevételeit. Azt állította, hogy több ténybeli tévedésre is felhívták a képviselő figyelmét.

A tervezetet a portugál, zöldpárti képviselő - az EP állampolgári jogokkal is foglalkozó állandó bizottságának tagja - a múlt hét elején hozta nyilvánosságra. A dokumentum jóformán az összes kifogásolt intézkedést - a negyedik alkotmánymódosítástól az Alkotmánybíróság jogainak korlátozásáig - a visszacsináltatná a magyar kormánnyal (erről itt olvashat bővebben). Tavares később azt nyilatkozta, a jelentéstervezet célja nem a szankcionálás, hanem az Európai Unió alapértékeinek az érvényesítése.

Tavares szerint sok esetben nem a tények képezik vita tárgyát, hanem azok interpretációja, ezekről viszont szívesen vitázik. Azzal is tisztában van, hogy sem az EP-bizottság, sem az EP plenáris ülése nem a mostani formájában fogadja el ezt a tervezetet.

"Meg kell mondanom, hogy a javítások listája nem túl hosszú, nem hosszú ugyanis a tervezetben talált ténybeli hibák listája sem. Persze van, amit lehet pontosítani, vagy ki lehet egészíteni, és ezt meg is fogom tenni" - mondta a portugál politikus.

Tudatta ugyanakkor, hogy ő maga is kérte egy ténybeli tévedés korrigálását a magyar kormánytól. Úgy tudja ugyanis, hogy Győri Enikő államtitkár is beszélt arról korábban, és a kormány honlapján is szerepelt, hogy Tavares a kommunista pártban kezdte politikai karrierjét. "Ez nem igaz. Ahogy az ötvenes évek Amerikájában mondták: nem vagyok és sosem voltam tagja a kommunista pártnak" - jelentette ki a portugál politikus. Azt kérte, hogy ez többé ne hangozzon el, mert "félreértésekhez vezethet a jelentéstervezet értelmezésével kapcsolatban".

Tavares az MTI-nek azt mondta, tudomásul veszi a magyar kormánynak azt az elképzelését, és egyet is ért azzal, hogy a jelentéstervezetben megfogalmazott ajánlásoknak minden tagállamra érvényesnek kell lenniük. "Az én mandátumom ugyanakkor arra vonatkozik, hogy Magyarországról készítsek jelentést" - jelentette ki.

A képviselő a kettős mércével kapcsolatos kérdésre úgy reagált, hogy az európai intézményeknek azt is kötelességük biztosítani, hogy ne legyen ilyen. Éppen ezért a jelentéstervezetben arra törekedett, hogy az ajánlások azt is szavatolják, az alapjogok mindenkire egyformán, kettős mérce nélkül érvényesek legyenek, vagy olyan mechanizmusok jöjjenek létre, amelyek minden tagállamra egyformán vonatkoznak.