A választási csalás látszatát is elkerülné a Fidesz

Vágólapra másolva!
Élő névjegyzék lesz, ellenzéki választási bizottsági tagok is vizsgálódhatnak, szeptember 1-je után már nem lehet időközi választásokat tartani - többek között ezeken a pontokon módosul a választási eljárásról szóló törvény.
Vágólapra másolva!

Több ponton is változik az új választási eljárási törvény egyebek mellett jogvédő szervezetek javaslatai alapján. Újdonság, hogy az idén szeptember 1-je utáni időpontra már nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást kitűzni - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Transparency International, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Political Capital és más jogvédő szervezetek felvetései alapján a kormánypártok törvénybe iktatják azokat a többletgaranciákat, amelyekkel még a látszatát is elvetik annak, hogy befolyásolni lehetne a választás eredményét - mondta a fideszes képviselő.

Elmondta, hogy ennek alapján azt javasolják, hogy a levélben szavazók névjegyzékére és a külképviseleti névjegyzékre feliratkozók számáról naponta frissülő, nyilvános adatok jelenjenek majd meg. Emellett rögzítik, hogy a Nemzeti Választási Bizottság tagjai és a nemzetközi megfigyelők nemcsak betekinthetnek majd a névjegyzékbe, hanem össze is vethetik azt más dokumentumokkal, így a névjegyzékbe vétel iránti kérelmekkel, a levél útján szavazók jegyzékével és az állampolgársági okiratok nyilvántartásának adataival. Lehetővé teszik minden országos listát állító pártnak azt is, hogy további öt szakértőt delegáljon, akiknek ugyancsak lehetőségük lesz a teljes szavazatszámlálási folyamat ellenőrzésére - ismertette Gulyás Gergely.

Elmondta, hogy szintén változik a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők szavazatának ellenőrzése. A levél megérkezése után összevetik a választópolgár adatait a nyilvántartással, és csak akkor számít szabályos szavazatnak a beérkezett voks, ha az adatok megfelelnek, ezt a folyamatot pedig mind a sajtó, mind a megfigyelők, mind pedig a választási bizottsági tagok nyomon követhetik.

Újdonság, hogy az idén szeptember 1-je utáni időpontra már nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást kitűzni. A fideszes politikus ezt azzal magyarázta, hogy a jelenleg hatályos szabályok szerint az Országgyűlésnek időközi választás esetén külön kell döntenie a választókerületek meghatározásáról, és mivel a választókörzetek már átalakultak, így ha a parlament nyári ülésszaka után üresedik meg egy mandátum, leghamarabb októberben vagy novemberben lehetne megválasztani egy képviselőt, akinek februárban véget is érne országgyűlési munkája.

A választási eljárási törvény módosítására - amelyet várhatóan a jövő héten kezd tárgyalni a Ház - azért is szükség van - folytatta -, mert az alkotmánnyal összhangban ebben a jogszabályban is egyértelművé kell tenni, hogy az európai parlamenti és a helyhatósági választások a jövőben sem egyszerre lesznek.

Az előterjesztés azt a helyzetet is rendezi, hogy Balatonvilágos Veszprém megyéből Somogyba került át, ennek megfelelőn módosítani kell a választókerületet.