Börtönbe küldik a vaslapáttal támadó fiút

Vágólapra másolva!
A 17 éves fiú társával együtt egy vaslapáttal leütötte, többször fejbe rúgta a gyermekotthonban dolgozó nevelőt, majd az autóját is ellopták.
Vágólapra másolva!

Jogerősen nyolc év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a fiatalt, aki gyermekkorú társával életveszélyesen megsebesített egy nevelőt a bócsai gyermekotthonban 2011-ben. A táblabíróság a fiatalembert közfeladatot ellátó személy sérelmére, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek.

A vádlott, aki a bűncselekmény elkövetésekor 17 éves volt, 13 éves fiú társával vaslapáttal leütötte, majd többször fejbe rúgta a Bács-Kiskun megyei gyermekotthonban dolgozó 45 éves nevelőt, majd ellopták az autóját.

A korábban kétszer elítélt fiú - aki ellen jelenleg 16 büntetőeljárás folyik - drogfogyasztás és édesanyja bántalmazása miatt került a Fővárosi Gyermekotthon bócsai lakásotthonába, ahol a kábítószeres fiatalokat munkaterápiás módszerekkel gondozták. A vádlott az otthonban összebarátkozott az akkor 13 éves társával. Mindkettőjüknél komoly gondot jelentett a drogfogyasztás, és az, hogy az otthonból többször meg akartak szökni.

2011. december 28-án a fiúk elhatározták, hogy aznap este megszöknek az otthonból, és Budapestre, a vádlott nagynénjéhez mennek. Megtervezték, hogy leütik az akkor egyedüli felnőttként velük az otthonban tartózkodó nevelőt, egy 45 éves, kétgyermekes soltvadkerti férfit, és a szökéshez a sértett járművét használják.

Este, amikor a két fiú a nevelővel átment egy közeli tanyára megetetni az állatokat, a gyermekkorú elkövető hátulról vaslapáttal leütötte a férfit, majd még kétszer fejbe csapta a földre kerülő sértettet. A vádlott pedig kétszer gumicsizmával a sértett arcába rúgott. A fiúk az eszméletlen férfit magára hagyták, miután elvették a járműve kulcsát, amellyel a fővárosba indultak. A kocsit azonban az autópályán hagyták, mert kifogyott belőle az üzemanyag.

A rendőrséget a vádlott rokonai értesítették, így a fiúkat még a bűncselekmény éjszakáján elfogták. A sértetthez a gyermekotthon többi lakója hívott segítséget. A férfi a bántalmazásban közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett, maradandó fogyatékosság is kialakult nála. Az eljárásban a vádlott beismerő vallomást tett, az utolsó szó jogán azt mondta, nagyon megbánta a történteket, és igyekszik tenni azért, hogy megváltozzon.