Három képviselőt büntetett meg Kövér

2013.05.26. 13:34

Közel kétszázezer forintnyi büntetést szabott ki a rosszul viselkedő képviselőkre Kövér László. A Párbeszéd Magyarországért két tagja transzparenslengetésért, Vona Gábor sértő szavakért fizet.

Ötvenezer forintnyi pénzbírságot szabott ki Kövér László házelnök Novák Elődre. A jobbikos képviselő a fegyelmi döntés szerint "kirívóan sértő kifejezést használt" felszólalása során.

Dorosz Dávid és Szabó Rebeka országgyűlési képviselőket egyenként hetvenezer forint megfizetésére kötelezte Kövér. A Novákénál súlyosabb büntetést azzal indokolja a házelnök által jegyzett dokumentum, hogy a két képviselő visszaeső megzavarója a parlamenti munkának. Dorosz és Szabó május 21-én egy "Itt Nemzeti Dohánymaffia működik" feliratú transzparenssel vonultak be a Parlamentbe.

A hetvenezer forintos büntetés nem számít rekordméretű összegnek. A Párbeszéd Magyarországért két tagját korábban több, mint kétszázezer forintra büntette Kövér egy "Loptok, csaltok, hazudtok" feliratú tábláért. Akkor a transzparens egyik hordozója 50 ezer forintot fizetett, a páros másik tagjának viszont 185 ezret kellett fizetnie.

Január óta vehetik el az uzsipénzt

A országgyűlés 2012 decemberében fogadta el azt a módosítást, amely kibővítette a házelnök és az ülést vezető alelnökök fegyelmezési jogkörét. A kirívóan sértő kifejezéseket vagy egyéb módon rendetlenkedő képviselőket rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül ki lehet zárni az ülésnap hátralevő részéből. Az elnököknek arra is van lehetőségük, hogy pénzbírságot szabjanak ki.

A szabályozás szerint ha egy képviselő a felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot - így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási közösséget - kirívóan sértő kifejezést használ, akkor pénzbírság is kiszabható. A pénzbüntetés, amelynek kiszabásáról az Országgyűlés vita nélkül határoz, összege nem haladhatja meg a képviselők havi tiszteletdíjának harmadát.