Holttesteket találtak Szigetszentmiklóson

Vágólapra másolva!
Két holttestet találtak egy szigetszentmiklósi családi házban vasárnap este. Valószínűleg gyilkosság történt.
Vágólapra másolva!

Két női holttestet, valamint egy sérült férfit találtak Szigetszentmiklóson egy családi házban - közölte hétfő reggel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője. Beluzsárné Belicza Andrea éjszaka még csak annyit közölt, hogy a rendőrök bejelentés alapján mentek vasárnap este a családi házhoz, ahol két holttestet találtak. Hozzátette: valószínűleg gyilkosság történt.

A szóvivő elmondta, hogy a helyszínre hívott orvos állapította meg az idegenkezűséget, de sem az elhunytak kilétéről, sem az elkövetés eszközéről, illetve a lehetséges elkövetőről nem nyilatkozott. A sérült férfi állapotáról nem közölt részleteket. A PMRFK szóvivőjének közlése szerint még javában tart a helyszínelés, a tanúk meghallgatása és az adatgyűjtés, pontos információk később állnak majd rendelkezésre.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Forrás: MTI/Lakatos Péter
Helyszínelnek Szigetszentmiklóson