Kövér: Képmutatók a képviselők

Vágólapra másolva!
Kövér László szerint 2010 óta eldurvult a stílus a parlamentben, miközben a képviselők képmutató szónoklatokat mondanak az emberi méltóságról. Kövér a Kisalföldnek az mondta, ha kell, alkalmazni fogja az új házszabályt.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a parlamentben, a közbeszédben is eldurvult a képviselők stílusa, miközben képmutató szónoklatok hangzanak el az emberi méltóság tiszteletéről - jelentette ki a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban az Országgyűlés elnöke.

Kövér László szerint egy parlamenti képviselőnek leginkább példát kellene mutatnia, nem felvenni ezt a modort, "erre biztatnám képviselőtársaimat, ha azonban szükséges, alkalmazni fogom az új házszabály által biztosított szankciórendszert".

Mint mondta, 2010-ig az Országgyűlés tagjai "betartottak bizonyos normákat, így nem volt szükség szigorításra a házszabályon. Sajnálatos módon azonban 2010-ben egy új politikai stílus honosodott meg a parlamentben. Köszönhető ez mondjuk az LMP-nek és a Jobbiknak, amelyek teljesen elutasították az elmúlt húsz év módszereit". A házelnök hozzátette: Szanyi Tibor "egy önálló intézmény, aki nélkül egészen jól meglenne a Magyar Országgyűlés, de azért igyekszünk elviselni őt is".