Elítélték a pofozkodó rendőröket

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a rendőrt, aki a vád szerint két éve úgy pofon ütött egy napszámost, hogy beszakadt a dobhártyája, és az eséstől eltört a karja - írja a Baon.hu.
Vágólapra másolva!

A most elítélt F. Viktor rendőr zászlóst és társát, K. Istvánt egy szentkirályi gazda hívta ki még 2011 júniusában, mert az egyik alkalmazottja, B. Tibor azzal fenyegetőzött, hogy elvágja a torkát - írja a Baon.hu.

A napszámos a kikérdezés közben F. Viktortól kapott két pofont, és nekiesett az ágynak. A kórházban azt állapították meg, hogy a dobhártyája beszakadt, és eltört a karja is, amelyet meg kellett operálni. A rendőrök ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indult eljárás, mindketten tagadták a bűnösségüket. K. István ugyan a vádhatóság szerint nem ütött, de "passzivitásával pszichikailag erősítette" társa szándékát.

A rendőrök állítják, hogy a munkaadója jelenlétében beszéltek a napszámossal, és pofont nem adtak neki. Mindkét rendőr kijelentette: a sértett erősen ittas volt.

Az első tárgyaláson a sértett összevissza beszélt, mint kiderült, úgy ment el a bíróságra, hogy előtte megivott egy liter bort. Először meg se ismerte a rendőröket, majd azt mondta, hogy semmi baja velük, sőt, megérdemelte a pofont.

A bíróság bizonyítottság hiányában végül felmentette a rendőröket, de ezt a döntést a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte. A másodfokú bíróság szerint ugyanis a sértett nem volt kihallgatható állapotban, amikor vallomást tett a kecskeméti tárgyaláson. A megismételt elsőfokú eljárásban dr. Piegel Zsolt bíró meghallgatta az ezúttal józan B. Tibort. A bíró ez alkalommal kiküldte a tárgyalóteremből a rendőröket, míg a sértett beszélt. Az alkalmi munkás újra a vádirattal egyezően adta elő a történteket. Piegel Zsolt végül bűnösnek találta a rendőröket, F. Viktort másfél év, két évre felfüggesztett börtönre, társát pedig 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész tudomásul vette a határozatot. A két vádlott - akiket egyébként ügyvédként dr. Kassai László volt kecskeméti rendőrkapitány véd - fellebbezett, így a döntés nem jogerős.