Nagy árhullám érkezik a Dunán

2013.06.02. 12:56

Emelkedik a Duna vízszintje, Komárom környékén hétfőn már harmadfokú készültség lesz, Budapesten pedig megkezdődtek a védekezési munkálatok. Ausztriában és Németországban kritikus az árvízhelyzet, Passau óvárosa máris vízben áll.

Vasárnap reggeltől elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a folyó Komárom és Esztergom közötti szakaszán, Nagybajcsnál pedig a vízállás elérte az 540 centimétert, így másodfokúra módosították a készültségi fokozatot, akárcsak Vének és Dunaremete között. Ezen a szakaszon hétfő reggel 6-tól harmadfokú készültség lesz.

Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerint a nap folyamán várhatóan nem emelkedik jelentősen a vízszint, hétfőn viszont folytatódik az áradás, és Nagybajcsnál 550-570 centiméterre lehet számítani. Komáromnál 790-800, Esztergomnál pedig 770 centis tetőzés várható, vagyis mindhárom településnél el kell rendelni a harmadfokú készültséget. Győrben, ahol a Rába és a Lajta vízjárása is alaktíja a körülményeket, vasárnap reggel 441 centiméteres vízállást mértek, és 800 centis tetőzésre számítanak. Rajkánál másodpercenként 1400 köbméter víz érkezik, Dunacsúnynál pedig megosztják az érkező árhullámot a bősi üzemvíz csatorna és az elterelt Duna-meder között.    

Budapesten megkezdték a védekezési munkálatokat a Fővárosi Csatornázás Művek munkatársai, több árvízi kaput és zsilipet elzártak, nehogy a csatornákon keresztül öntse el a víz az alacsonyabban fekvő területeket. A szennyvízátemelő telepeket átállítják árvízi üzemmódba, majd a földalatti csatornarendszerben folytatják az előkészületeket.

A védművek felkészítése és karbantartása már kora tavasszal megtörtént, a Duna mentén 90 kilométernyi gát védi budapestet. A magas vízállás miatt a Budapesti Közlekedési Központ lezárta a Pesti alsó rakpartot a Margithíd és a Lánchíd között, a Kossuth téren épülő mélygarázs munkagödrét pedig fel kellett tölteni vízzel, hogy a nyomás belülről megtámassza a résfalat. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint a fővárosban kedden éri el az alsó rakpart szintjét az árvíz, és szombat este 800 centiméteres vízállásal tetőzik majd, harmadfokú készültség mellett.

A közép-európai árvizekről itt olvashat bővebben.