Bűzös folyadék juthatott a Balatonba

Vágólapra másolva!
Nagy mennyiségű ismeretlen eredetű, szúrós szagú vegyi anyagot öntött valaki vasárnap délelőtt a badacsonytomaji csapadékvíz-elvezető rendszerbe - idézi a Pannon Média Hírcentrum Mészáros Évát, aki több ismerősével együtt szemtanúja volt a szennyezésnek.
Vágólapra másolva!

A csatorna Halászkertnél a Szombat-árokba torkollik, és onnan közvetlenül a Balatonba jut, így a szennyeződés a tóba is bekerülhetett. A lakók a mobiltelefonjaikkal készített fotókat és videót eljuttatták a lapnak, az eseményt pedig bejelentették a jegyzőnél és az illetékes zöldhatóságnál.

A közérdekű bejelentés szerint a szennyezett víz nagy nyomással ömlött, hosszú időn keresztül. Krisztin N. László, Badacsonytomaj polgármestere közölte, hogy van tudomása a történtekről, de az üggyel kapcsolatos vizsgálat befejeztéig nem kíván nyilatkozni róla.