Hátba szúrta a feleségét egy keszthelyi férfi

Vágólapra másolva!
Életveszélyesen megsérült egy keszthelyi nő, akit a férje egy késsel hátba szúrt egy veszekedés során - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
Vágólapra másolva!

Vasárnap délután a 46 éves férfi és 30 éves felesége szóváltásba keveredett egymással, ez azután tettlegességig fajult. A nőt a mentők a keszthelyi kórházba szállították, ahol életveszélyes sérülésekkel ápolják.

K. Jánost a keszthelyi rendőrök őrizetbe vették, ellene életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A férfi a nyomozóknak azt mondta, a feleségével két hónapja romlott meg a viszonya, azóta sokat veszekedtek egymással.