Terjed a Q-láz Baranyában

2013.06.06. 11:22

Már 91 megbetegedést hoztak összefüggésbe a Q-lázzal Baranyában. A Q-láz állatról emberre terjed, és tüdőgyulladást okoz. Legutóbb 20 éve fordult elő Magyarországon.

A múlt heti hetvenhéttel szemben már kilencvenegy megbetegedést hoztak összefüggésbe a szakemberek az április 25-én Baranyában kitört Q-láz járvánnyal - erősítette meg Kassay Veronika megyei tiszti főorvos csütörtökön az MTI-nek az egyik megyei napilap információját.

A bama.hu hírportál csütörtökön arról számolt be, hogy már kilencvenegyen betegedtek meg a magas lázzal járó tüdőgyulladásban. A járvány nyolc települést érint: Vokányt, Kistótfalut, Peterdet, Újpetrét, Ivánbattyánt, Nagyharsányt, Siklóst és Kiskassát.

Kassay Veronika megyei tiszti főorvos az MTI-nek azt mondta: a járvány lezajlásáról egyelőre nem lehet beszélni. A fertőzés forrása még ismeretlen, feltételezésük szerint a terjedésben a kórokozóval fertőzött aerosol játszhatott szerepet, amelyet a szél kilométerekre is eljuttatott, de vizsgálni kell egyéb tényezőket is - tette hozzá.

Köhögés, szúró mellkasi fájdalom

A Vokányt és térségét érintő Q-láz járvány május 7-én jutott a kormányhivatal tudomására. A háziorvos általi bejelentés halmozottan előforduló tüdőgyulladásos megbetegedésekről szólt.

A betegség antibiotikumokkal gyógyítható, a betegek állapota folyamatosan javul. Az esetek felében köhögéssel, mellkasi szúró fájdalommal, levertséggel, gyengeségérzéssel, izomfájdalommal járó panaszokat észleltek. Csaknem minden esetben kiderült a röntgenvizsgálat alapján, hogy tüdőgyulladásról van szó. Tizenkilenc beteg szorult kórházi kezelésre.

A betegség nem terjed emberről emberre, csak állatról emberre. A betegséget a Coxiella burnetii baktérium okozza, levegő útján terjed az állati váladékokkal fertőzött por belélegzésével, de terjedhet a fertőzött háziállatokkal érintkezéssel is. Legutóbb mintegy húsz éve fordult elő Magyarországon Q-láz járvány.