Meghasadt a fal, a tehénnek begyulladt a tőgye

Az árvíznél sokkal rosszabb, amikor levonul a víz, mert akkor látja az ember a kárát - mondták az Origónak olyanok, akik korábban átélték, milyen az, amikor az ár elönti a házukat. A kitelepítésnek gyerekként még élvezetes oldalai is vannak, de a felnőttek csak szoronganak, rettegnek, hogy miközben idegenekkel osztoznak egy kis szobán, ledől a házuk. Mi marad az ár után?

1970 májusában óriási, pusztító árvíz zúdult a Szamosköz falvaira. Harmincezer embert kellett kitelepíteni 43 Tisza-menti községből, több falut gyakorlatilag teljesen a földdel tett egyenlővé a megállíthatatlan árvíz. Volt olyan falu, ahol az emberek a fák tetejére felmászva menekültek csak meg, és imádkoztak, hogy értük jöjjön egy csónak, és megmentse legalább az életüket. Az újjáépítés hónapokig tartott, a károsultaknak - többek között Kádár János személyes felhívására - az egész ország adományokat gyűjtögetett.

Korabeli dokumentumfilm az 1970-es nagy tiszai árvízről

A nagy károkat szenvedett települések között volt Fehérgyarmat is, amelynek egy részét teljesen újjá kellett építeni - ekkor húzták fel a teljesen tájidegen panellakótelepet a faluban. Itt élte át az árvizet hatévesen Lipták Judit is, aki az Origónak mesélt a kitelepítéssel kapcsolatos élményeiről.

"1970. május 14-re virradó éjszaka történt. Erről a dátumról később még teret is neveztek el a faluban" - magyarázta, hogy miért nem felejtette el az időpontot. Lipták Judit szülei orvosok voltak, ezért a kórház melletti szolgálati lakásban laktak, egy emeleti lakásban. Úgy emlékszik, hogy már napokkal a víz megérkezése előtt lehetett érezni a levegőben a feszültséget, ami a gyerekekre is átragadt. "Anélkül, hogy tudtuk volna, hogy mi az, nyúlgátat építettünk a homokozóban" - emlékezett vissza.

Árvíz Fehérgyarmaton, 1970 Forrás: Facebook/Régi fényképek Fehérgyarmat és környékéről

Az áradás megérkezése előtti este megkérdezte a szüleit, hogy jön-e a víz, de az édesanyja megnyugtatta, hogy nem kell aggódnia. Reggel viszont azzal ébresztette, hogy nagy a baj, és odavitte az ölében az ablakhoz. Az ablak alatt már hullámzott a szürke víz. A családnak azonnal mennie kellett, egy régi Volgába pakoltak be hirtelen, úgy vitték ki őket a vízen át. Az apa ott maradt értékeket menteni és segíteni, a gyerekek pedig nyíregyházi rokonokhoz költöztek.

Lipták Judit családja viszonylag szerencsés volt, mert az ő házuknak csak a pincéjébe tört be a víz, de sokan ennél sokkal rosszabbul jártak. Az összedőlt házak helyett sebtében felhúztak egy lakótelepet Fehérgyarmaton. A tanítás szeptemberben csak úgy tudott újraindulni, hogy az osztályok egy részét nem az iskolaépületben oktatták: Lipták Judit és osztálytársai egy ideig például egy traktor garázsába jártak tanulni. Az "árvizes gyerekeknek" egész jó dolguk volt - emlékezett vissza -, kaptak ruhákat, mindenféle adományt, még Mikulás-csomagot is. "Azóta mindig adakozni szoktam, ha valahol árvíz van, mert tudom, milyen az" - mondta.

"Ez keserves állapot"

2001. március 6-án átszakadt a Tisza gátja Tarpa mellett, a kitörő víz megállítására nem volt esély. Nyolc beregi település négyezer lakóját kellett kitelepíteni, Tarpát Nyírmada fogadta be, a főtérről buszokkal menekítették ki az elcsigázott lakókat. Vagy ezer ember a Nagy-hegyre menekült, ahol hétvégi házak és borházak nyújtottak menedéket. "Ki tehenet hajtott, ki az ölében vitte a bárányt, a méheket. De még több is elfért volna. A családok egy csoportban tartották a jószágaikat, ott etették, itatták. Vizet lajttal hoztak Beregsurányból, gyakran keresgélve az áradat borította utat. Az idegen borháztulajdonosok sorra felajánlották szőlőhegyi házacskájukat. Szabad tűzön főztek, friss tavaszi levegő fűszerezte ízesre az étkeket" - olvasható egy visszaemlékezésben Tarpa honlapján.

Széchenyi utca, Tarpa, 2001-ben Forrás: MTI/Balázs Attila

Itt, a hegyen húzta meg magát a férjével Antal Józsefné is. "A lakosokat elhelyezték, ahogy tudták" - emlékezett vissza az Origo kérdésére. "Nekünk volt egy kis borházunk a hegyen, mi oda mentünk, befogadtunk három családot is. Egy jó hétig laktunk ott, tizenketten. Ki ismerős, ki szomszéd volt" - mondta az özvegyasszony. "Ott szorongtunk, féltünk, hogy közben ledől a házunk. Borzasztó érzés volt" - tette hozzá.

A kertben minden tönkrement, de a házukba végül nem ment be a víz, éppen a küszöbnél megállt. Ennek ellenére "meghasadozott a fal, a padlót ki kellett cserélni, úgy megszívta magát a fundamentum, be volt penészesedve az egész". Aztán "aki ki tudta járni, annak az állam csinált új házat" - mondta az idős asszony. Antal Józsefné nagyon aggódik a Duna mentén élők miatt. "Hallgatom a híreket, annyira sajnálom őket, ez keserves állapot" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy ő már két ilyen nagy árvizet élt meg. Azoknak, akik most készülnek a kitelepítésre, elmondta azt is, hogy ilyenkor mit érdemes magával vinnie az embernek: "Mi iratokat vettünk magunkhoz, ennivalót, zsírt, cukrot, kávét, lábosokat. Vittünk egy nagy táska ruhát."

Az állatokat mentették, az emberek maradtak

"Amikor levonul az ár, az rosszabb, mint amikor itt a víz, mert akkor látja az ember a kárát, a pusztítást" - mondta az Origónak Barcsák Barna. Az állattenyésztéssel foglalkozó család házát és gazdaságát 2010-ben kétszer is elöntötte az áradó Boldva. Bár ki akarták telepíteni őket, úgy döntöttek, hogy csak az állatokat menekítik ki, ők maradnak.

Barcsák Barna a portáján: Boldva 2010-ben Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A teheneket egy ismerős tanyáján helyezték el, de így is megviselte őket az ár: mivel Barcsákék nem tudták fejni őket, begyulladt a tőgyük, aztán nem tejeltek, csak a következő vemhesség után. "Kilenc hónapig a semmire tartottuk őket" - mondta Barcsák. Ráadásul 200 mázsa terményük, a takarmányok és a szalma is elpusztult az árvízben, és nyár elején nem volt egyszerű pótolni, mert ilyenkor már nincs eladó termény a piacon. A család derekas csizmában járt ki a házból a méteres vízbe - egyet a szomszéd adott be az ablakon, egyet pedig a tűzoltóktól kaptak később.

A víz 7-8 millió forintos kárt és iszonyú pusztítást hagyott maga után. A takarmányon kívül tönkrement rengeteg felszerelésük is: stílfűrészek, hűtők, villanymotorok. A ház alsó szintjét még azóta sem hozták helyre, a nyári konyhát tavaly újították fel - előbb nem is tudták volna, mert nem volt kiszáradva. A ház melletti réten azóta sem tudtak legeltetni, mert "csak a dudva meg az akác nőtt ki rajta, talán az idén már helyrejön egy kicsit" - mondta a férfi. "Úgy számoltuk a famíliával, hogy öt év lesz körülbelül, mire ezt kiheverjük."

Rosszabb, mint a tűz

A víz után nemcsak pusztítás, kosz is maradt. "A tűzoltók leraktak több száz homokzsákot a portámra, nem is tudom, hány százat, de azoknak csak annyi hasznuk volt, hogy megfogták a koszt. Hozott a víz sarat, fadarabokat, meg ki tudja még, mi mindent, nem piszkálgattam" - mondta. Sok homokzsák azóta is ott van egy sarokban az udvaron. "Hova vittem volna? Fogadjak teherautót, hogy elvitessem? De hol fogadják be? Még én fizessek érte?" - kérdezte.

A hordalékot, a koszt, a sarat sokáig takarították az ár után. "Képzelje el, van garázsunk traktorokkal, tele alkatrészekkel. Azokat mindet le kellett pucolni, sok megrozsdállt, amiket ki kellett hajítani. A körbálázó tetejéből 30 centi állt ki a vízből, gondolhatja, mit kellett azt takarítani" - mondta. A férfi furcsállotta, hogy már akkor hordták a klórmeszet meg a hipót, amikor még javában állt a víz. "Hova szórtam volna?" - mondta. Azt mondja, nem gondol arra, hogy még egyszer elöntheti őket a víz. "Ha jön a víz, én nem törődök semmivel, csak fogom, aztán pakolom a saját portámat."

Nem irigyli azokat, akik most a Duna mellett várják a sorsukat. "Nehéz a víz ellen küzdeni, rosszabb, mint a tűz, mert azt legalább lehet locsolni. A Dunához képest a Bódva csak egy kis patak. Annak akkora nyomása van, elég, ha egy egérlyuk van valahol, se perc alatt elviszi a gátat" - mondta. "Az ember csak akkor érti meg, hogy ez mit jelent, amikor belekerül."