Megöltek egy szlovák férfit Magyarországon

Vágólapra másolva!
A szlovák férfit egy másik szlovák férfi ölte meg Tornyosnémetiben, majd a holttestét Szlovákiában ásta el.
Vágólapra másolva!

Megöltek egy szlovák férfit Magyarországon, a szintén szlovák állampolgárságú gyanúsított beismerte tettét - közölte Vereckei Csaba borsodi rendőrfőkapitány és Juraj Bukus Kassai Kerületi Rendőrfőkapitány csütörtökön Miskolcon.

A rendőri vezetők közös sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy a gyilkossággal gyanúsított 21 éves szlovákiai férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornyosnémetiben ölte meg 41 éves honfitársát, egy kassai üzletközpont igazgatóját. A holttestet szlovák területen ásta el.

A 41 éves férfi a határhoz közeli Tornyosnémetiben élt. Múlt csütörtöktől eltűntként kereste a magyar rendőrség. BMW X6 típusú járművét a község közelében találták meg. A kocsiban és a férfi ingatlanjában is vérnyomokat talált a rendőrség. A férfi felnégyelt tetemét a szlovákiai Garbócbogdány (Bohdanovce) határában találták meg, elásva - írja az esetről a Bumm.sk, a rendőrség azonban később cáfolta, hogy a férfit felnégyelték volna.

A szlovák Parameter.sk azt írja, nem egy, hanem két szlovák gyanúsítottja van a gyilkosságnak, őket pedig egy magyar férfi segítette. A lap szerint a 41 éves áldozat meglehetősen emberkerülő volt, házát magas betonfal vette körül. Állítólag az utóbbi időben nagy mennyiségű pénzhez juthatott, mivel több luxuscikket is vásárolt.

A szlovák rendőrség magyar kollégáiktól kapta a tanácsot, hol áshatták el a holttestét. A rendőrfőkapitány a lapnak azt mondta, nem emlékszik hasonló esetre, amikor egy személyt Magyarországon gyilkoltak meg, majd holttestét áthozták a határon, és Szlovákiában ásták el.