Hoffmann Rózsa lelkiismereti KRESZ-t vezet be

2013.06.16. 09:57

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár nagyon elégedett a most záruló tanévvel, és szerinte sem a diákok, sem a tanárok nem érezték, hogy az iskolák állami fenntartásba kerültek. Hoffmann Rózsa az MTI-nek kijelentette, hogy az átlagosan 40 százalékos fizetésemelést hozó pedagógus-életpályamodell szeptemberi indulására egyre javuló esélyeket lát. A tanároknak készülő etikai kódexről pedig azt mondta, hogy az olyan lesz, mint a lelkiismereti KRESZ.

A diákok, pedagógusok tízezrei semmit sem vettek észre a köznevelés jövőjét alapvetően meghatározó változásból, hogy az iskolák fenntartása az önkormányzatoktól az államhoz került - mondta az MTI-nek Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára.

Szerinte a kisiskolák - ahol a fenntartás mellett a működtetésről is az államot megtestesítő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) gondoskodik, "szinte csodaként élték meg", hogy rezsiköltségüket határidőben rendezték, és hogy a szükséges eszközök beszerzése, pótlása sem okozott senkinek fejfájást. A karbantartásra is jutott pénz. Vagy például Komárom-Esztergom Oroszlány kistérségi iskoláiban a Klik úszásoktatást, gyógytornát biztosított.

Az azonnali intézkedést igénylő esetekben is egyszerűbben mentek a dolgok, az ügyintézés gyorsabbá, rugalmasabbá vált az állami fenntartásba vételt követően, és a szakmai munkaközösségek együttműködése is szorosabbá vált a tankerületekben. (Az Origo ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalta néhány nappal ezelőtt.)

Hoffmann a Klik működésében, személyi összetételében még lát gyenge pontokat, amelyeket korrigálni kell. A gépezet azonban jól beindult, gördülékeny együttműködés van a központ és a minisztérium, valamint a tankerületek és az önkormányzatok között - közölte. Az államtitkár annak is örült, hogy a mindennapos testnevelés "sikeresen startolt", sok elismerést kaptak a szülőktől, tanároktól, egészségügyi szakemberektől. Szerinte lesz elegendő testnevelő tanár, és az állam 13,5 milliárd forintot fordít az Új Széchenyi Terv pályázati pénzeiből tornatermek, sportudvarok építésére, bővítésére. Igaz, ahol a létesítmények még szűkösek, továbbra is szükség lesz a pedagógusok legendás leleményességére - tette hozzá. Sikertörténetnek nevezte a Nemzeti alaptanterv és a hozzá kapcsolódó kerettantervek megalkotását is.

Nem terveznek elbocsátásokat

Hoffmann Rózsa a pedagógus-életpályamodell szeptemberi indulására egyre javuló esélyeket lát, erre szerinte három-négy hét múlva egyértelmű válasz adható. Összkormányzati szándék a modell elindítása annak minden elemével, az új munkaidő-szabályozással, a minősítéssel és a jelentős, átlagosan 40 százalékos béremeléssel - jelentette ki az államtitkár, aki úgy fogalmazott: "hiszek az új pedagógus-életpályamodellben".

Hoffmann Rózsa azt mondta, nem terveztek és terveznek pedagógus-elbocsátásokat. Ugyanakkor az iskolarendszernek igazodnia kell a csökkenő gyermeklétszámhoz. Néhány héten belül meglesznek az egyes megyékre, tankerületekre és intézményekre lebontott adatok, hogy hol mennyi pedagógusra van szükség a következő tanévre. Az előzetes kalkulációk szerint számuk nagyságrendileg megegyezik az idei tanévivel.

Jön a lelkiismereti KRESZ

A pedagóguskart ért kritikák, azt mondta, nem lepték meg, számított rá. A jövőre létrejövő kar "az egységességet, szervezettséget és a hivatás presztízsének emelkedését szolgálja" - mondta, hozzátéve: a kar által megalkotandó etikai kódex sok évtizedes hiányt pótol. Nem fenyegető eszköz, hanem "olyan, mint a lelkiismereti KRESZ", be kell tartani, különben kár vagy baj származik a helytelen cselekedetekből.

Szerinte aki azt állítja, hogy a pedagógusoknak hivatásuk gyakorlása során nem elfogadott morális szabályok szerint kell eljárniuk, az lényegében azt mondja, hogy egy tanár azt csinálhat, amit akar. Ez pedig ellentétes a gyermekek, a szülők, végső soron a pedagógusok érdekeivel.