Elrendelték a józsefvárosi piac bezárását

2013.06.17. 21:31

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő utasította a MÁV-ot, hogy mondja fel a józsefvárosi piac bérleti szerződését. A határidő 150 nap, ezalatt kell kiüríteni a területet, amely visszakerül az államhoz.

Folyamatban van a józsefvárosi piac bérleti szerződésének felmondása - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Kocsis Máté, Budapest VIII. kerületének polgármestere vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kéri a józsefvárosi piac üzemeltetője bérleti szerződésének felmondását a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tájékoztatása szerint igazgatóságuk - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint a tulajdonosi jogok gyakorlója által hozott határozat végrehajtása érdekében - 2013. június 3-i ülésén kiadta a MÁV Zrt. részére az alapítói határozatot a józsefvárosi piacot üzemeltető Komondor Kft. bérleti szerződésének felmondására.

A döntésnek megfelelően a MÁV Zrt. igazgatósága rendelkezett a bérleti szerződés megszüntetéséről, így a jogi szempontból körültekintő felmondás megszövegezése folyamatban van. A bérleti szerződés értelmében a felmondási idő 150 nap, ezalatt kell a bérlőnek kiürítenie és a felmondási idő végén átadnia a területet - közölte az MNV Zrt. A vasúttársaság - egyéb hasznosítási lehetőség hiányában - vagyonrendezés keretében a bérleti szerződés megszűnését követően a területet visszaadja a magyar államnak - tájékoztatta az MNV Zrt. az MTI-t.