Egy csurgói rendőr 21 hamis jelentést készített

Vágólapra másolva!
Hogy érdemi munka látszatát keltse, mások nevében töltött ki rendőri jegyzőkönyveket. 
Vágólapra másolva!

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség egy csurgói rendőr ellen - írja a Sonline.hu.

Hogy érdemi nyomozati munka látszatát keltse, az elkövetési helyeken, illetve azok közelében élő, más bűncselekmények miatt a rendszerbe került személyek adatait felhasználva jegyzőkönyveket hamisított. 2009 októbere és 2011 júliusa között összesen 21 hamis rendőri jelentést készített, melyekben arról írt, hogy az általa kihallgatott személyek az elkövető kilétéről és az ellopott dolgok hollétéről nem tudnak semmit.

A rendőr tizenkét olyan büntetőügy előadójaként dolgozott, amelyeknél nem sikerült megtalálni a tetteseket. A nyomozó ügyészség felfüggesztett börtönt kért a rendőrre.