Orbánt és Kádárt méltatta, Gyurcsányt kritizálta utolsó aktív évében Horn Gyula

Vágólapra másolva!
Kórházba szállítása előtti utolsó évében már keveset nyilatkozott, de még így is futotta néhány utolsó politikai csörtére a szerdán elhunyt Horn Gyulának. Magyarország korábbi minisztere 2006-ban Orbán Viktort dicsérte és Gyurcsány Ferencet kritizálta, miközben az idősek utazási kezdeményének megvonása és a vizitdíj ellen küzdött, és védelmébe vette 1956 karhatalmistáit.
Vágólapra másolva!

„Orbán Viktor ügyes, talpraesett ember, de nagyon is szereti a hatalmat” – jellemezte 2006 novemberében a Fidesz vezetőjét Horn Gyula a Budapesten szolgáló amerikai nagykövetnek. A találkozóról készült, és a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai távirat az egyik utolsó olyan dokumentum, amely bepillantást enged abba, hogy látta pályafutása végén a magyar politikai helyzetet a szerdán elhunyt egykori miniszterelnök. Horn meglátásai 2006-ban még az amerikaiakat is meglepték.

A szocialista politikus April Foley amerikai nagykövettel beszélgetve egyrészt előadta, hogy nagyon tiszteli Orbánt, de hozzátette, hogy ez a tisztelet Orbán személyének szól, és nem vonatkozik pártjára, a Fideszre. Másrészt meglehetősen kritikus volt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel, akiről azt mondta, nem valami könnyű bánni vele. A diplomáciai jelentés szerint Horn meglehetősen ellenezte, hogy Gyurcsányt az MSZP elnökévé válasszák, és azt mondta, hogy a pártban is sokan aggódnak a lehetőség miatt.

Utolsó aktív évében Horn a nyilvánosság előtt is kritizálta Gyurcsányt. A 2007 februári MSZP-kongresszuson, amelyen Gyurcsányt pártelnökké választották, Horn arról beszélt, hogy az akkori kormányfő „nagy mestere a politikának”, de nem végez elég közösségi munkát. Horn több lakossági fórumot, országjárást sürgetett, és arra is felszólította Gyurcsányt, hogy ne kritizálja Kádár Jánost, ne csináljon a pártnak újabb ellenségeket, hiszen „lassan már nincs olyan réteg, amelyikkel ne kerültek volna szembe”.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke (b) beszélget Horn Gyulával, az MSZP volt elnökével, volt miniszterelnökkel 75. születésnapján 2007. július 6-án Forrás: MTI/Kovács Attila

Horn 2007 márciusában erősen védte Kádár emlékét, azt mondta róla, hogy „szociáldemokrata politikus volt”, és „olyat tett meg, amit kevés magyar politikus. Az embereknek biztonságot teremtett, a megélhetés biztonságát” – mondta róla.

2007-ben Horn kevés utolsó nyilatkozatában többek között a vizitdíj és a nyugdíjasok ingyenes utazásának megszüntetése ellen emelte fel a hangját. Előbbiről azt mondta, hogy hibás ötlet volt, ezért nem szabad szégyellni a visszavonását, ugyanakkor fenntartotta, hogy az egészségügy reformon áll vagy bukik az ország sorsa. A reformok miatt 2007 elején komoly összetűzésbe is került az SZDSZ-es Kóka Jánossal is, aki azzal vádolta, hogy reformellenes álláspontot képvisel. Akkor egy interjúban kérte ki magának a vádakat, és azt ígérte, majd ad ő tanácsokat Kókának demokratikus „centralizmusról meg államszocializmusról is”. Egy későbbi, júliusi interjúban pedig azt mondta, hogy „vannak politikusok, akik hajlamosak a reformagresszióra, és ez nem szerencsés”.

Hetvenötödik születésnapja alkalmából a német Die Weltnek adott egy interjút, amelyben 1956-os szerepvállalásáról beszélt, többek közt arról, hogy tagja volt a karhatalmistáknak. Azt mondta, hogy a karhatalmistáknak „nagyon fontos szerepük volt”, mert „közönséges bűnözőkkel szemben léptek fel”. „Sokan ma nem lennének itt, ha mi csődöt mondtunk volna” - tette hozzá. Az interjúban bírálta azokat, akik most Horthy Miklóst emelik az egekbe, és magát „nagyon nyitott szocialistaként” határozta meg, aki 1956-ban őszintén aggódott a rendszerért.

Horn Gyula 75. születésnapja után, 2007 szeptemberében került kórházba, és ettől kezdve már nem is volt több nyilvános szereplése.