Vágólapra másolva!
A foglyul ejtett palesztin gyermekek kínzásával vádolta Izraelt az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága. Izrael vitatja, hogy tényeken alapul a bizottsági vizsgálat.
Vágólapra másolva!

Az 1967-es háborúban elfoglalt palesztin területeken elfogott palesztin gyermekeket az izraeli hatóságok megkínozták, többeket pedig élő pajzsként használtak - állítja csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága.

A genfi székhelyű, 18 független szakértőből álló és a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának égisze alatt működő testület jelentése szerint a palesztin gyermekeket rendszeresen megalázó bánásmódban részesítették, így a többi között gyakran kínozták és az általuk nem értett héber nyelven vallatták őket.

A jelentés állítása szerint a legtöbb palesztin gyermeket azért tartóztatták le, mert kövekkel dobálták meg az izraelieket, ami olyan cselekmény, amiért akár 20 évig terjedő börtön jár.

A bizottság utoljára 2002-ben hozott nyilvánosságra hasonló jelentést, és a mostaniban az azóta eltelt tízéves időszakot vizsgálta. Megállapítása szerint ebben az időszakban palesztin gyermekek százait ölték meg, és ezreket sebesítettek meg az izraeli katonai műveletek során, különösen Gázában, a sűrűn lakott területek ellen végrehajtott légi és haditengerészeti csapásokban.

A jelentés aggodalmának adott hangot amiatt, hogy palesztin gyermekeket továbbra is élő pajzsként használnak, és a 2010 január valamint 2013 márciusa közötti időszakban 14 ilyen esetről tett említést.

Az izraeli külügyminisztérium reagálásában emlékeztetett arra, hogy idén márciusban már választ adott az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek egy hasonló jelentésére, ezért a jelentés szerinte semmi újat nem tartalmaz. A minisztérium szóvivője egyúttal megkérdőjelezte, hogy a mostani bizottsági vizsgálat új tényeken alapulna.

Márciusban egyébként a szóvivő azt mondta, hogy az UNICEF jelentésében foglaltakkal kapcsolatban a külügyminisztérium, illetve a hadsereg együttműködött a szervezettel annak érdekében, hogy javítsanak a fogságban lévő palesztin gyermekek helyzetén.

Csütörtöki beszámolójában az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága elismerte Izrael nemzetbiztonsági aggodalmait. Megjegyezte azt is, hogy a közel-keleti konfliktusban izraeli és palesztin gyermekeket egyaránt megölnek, illetve megsebesítenek, de azt állította, hogy több a palesztin áldozat.