Amíg van kétharmad, addig kell új házszabály

Vágólapra másolva!
Több fideszes politikus szerint meg kéne változtatni még a 2014-es választások előtt a parlament házszabályát - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Nincs róla hivatalos döntés, de ismert kormánypárti politikusok azt mondták, hogy - élve a kétharmados többség lehetőségével - még e ciklus alatt meg kellene alkotnia az Országgyűlésnek egy teljesen új házszabályt a 2014-es választások utáni időszakra - írja a hétfői Népszabadság.

A Fidesz-frakció meg fogja fontolni, hogy elég-e a módosítás, vagy szükséges egy új házszabály elfogadása még a választások előtt - nyilatkozta a lapnak Gulyás Gergely. A Fidesz jogi szakpolitikusa szerint azért is kell mérlegelni, hogy ez az Országgyűlés biztosítsa az új házszabályt, hogy az új parlamentnek a kissé nehézkes kormányalakítás után ne ezzel kelljen kezdenie a ciklust.

Hiszen például a kisebbségi "szószólói" intézmény megjelenése, másrészt a jelenlegi házszabályi rendelkezések nem teszik lehetővé, hogy a kisebb, 199 fős parlament működni tudjon jövőre.

A lap azon felvetésére, miszerint a Fidesz-KDNP-kétharmad már elfogadott egy teljesen új alkotmányt az Orbán Viktor által megálmodott "centrális erőtér" megszilárdítására, és az új házszabály is nyilván a Fidesz által kívánatosnak tartott parlamenti "játéktér" kereteit biztosítaná, Gulyás Gergely úgy reagált: "Mindenki nyerni akar a választásokon. Ha most fogadunk el egy új házszabályt, annak az lenne az előnye, hogy még senki sem tudja, ki nyer, ki veszít".