Július 8-án temetik Horn Gyulát

Vágólapra másolva!
Július 8-án lesz Horn Gyula temetése - döntött a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által összehívott hétfői rendkívüli ülés.
Vágólapra másolva!

Horn Gyula, néhai kormányfő temetése 2013. július 8-án, 10 órakor lesz a Fiumei úti temető 15-ös számú parcellájában, ahol reggel 8 órától bárki leróhatja kegyeletét - írja közleményében a Kormányzati Információs Központ

A katonai tiszteletadás mellett zajló búcsúztatáson a néhai miniszterelnökről, Katona Béla a Horn-kormány minisztere, az Országgyűlés volt elnöke emlékezik. A Nemzeti Emlékhely- Kegyeleti Bizottság a temetés valamennyi részletében egyeztetett és megegyezett a Horn-családdal, valamint a Magyar Szocialista Párttal. A temetés összes költségét a magyar állam viseli.