Az ütőik után sírnak a lelakatolt squashterem vendégei

Vágólapra másolva!
Újabb elszámolási vitát oldottak meg biztonsági őrökkel a Mammut bevásárlóközpontban. A Promenád kávézó után most a squashklubot zárták be egyik napról a másikra. A bérlők szerint a tulajdonos önkényesen zárat cserélt, és nem engedi be őket a terembe, a tulajdonos a szerződés megszegéséről beszél. A vendégek közben az érvényes bérletük és a bent ragadt ütőik miatt háborognak.
Vágólapra másolva!

Közel másfél hónapja zárva van a Mammut bevásárlóközpont negyedik emeletén található Squash Club. A terem hivatalos Facebook-oldalára számon kérő vendégek írnak arról, hogy a klub elérhetetlen, nem kapják vissza az ütőiket, amelyeket bent hagytak, és az előre megváltott bérletüket sem tudják lejátszani.

"Már jó pár hét eltelt, és még mindig semmi hír. Szeretném megtudni, hogy mi történik, mert a Mammut sem tud elérni titeket, és azt mondták, senki nincs ott most sem, minden be van zárva" - írja egyikük a közösségi oldalon. Mások a bent hagyott értékeik miatt aggódnak: "Az ütőinket bent tartjuk nálatok, szeretnénk valamikor átvenni őket. Kérlek, tudnátok megadni egy időpontot, amikor bemehetünk értük?"

"Gyönyörű ez a rugalmas hozzáállás, igazán vevőorientált. Az sincs rendben, hogy bukni látszik a bérlet, de legalább a sorstársak ütőit illene visszaadni, és nem türelmet kérni - ez pofátlanság" - olvasható egy másik korábbi játékos hozzászólása. Többen már megunták, hogy a klub folyamatosan a türelmüket kéri, és a fél bérlet árát kérik vissza. A klub nevében válaszolnak is a panaszokra, ezek azonban többnyire semmilyen konkrét információt nem tartalmaznak, türelmet kérnek, és azt írják, hogy a dolog nem rajtuk múlik, ők mindennap egyeztetnek a bérbeadóval. "Veletek együtt mi is szenvedő alanyai vagyunk az elmúlt hónap történéseinek, minden megteszünk azért, hogy senkit ne érjen kellemetlenség" - írják.

A klub Facebook-oldalán először május 17-én írták ki, hogy a műszaki problémák miatt a következő hét keddig zárva tartanak. Az azóta eltelt közel másfél hónapban sem nyitott ki a terem. A Squash Club honlapján megadott vezetékes számot többször is próbáltuk hívni kedden délelőtt, de senki sem vette fel a telefont. Az egyik edzőn keresztül végül tudtunk beszélni a klub tulajdonosának képviselőjével, Nagy Andreával. Ő azt mondta, hogy az üzlethelyiséget nekik bérbe adó Recovery Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt. május 17-én önhatalmúlag elfoglalta a területet, azóta pedig a klub dolgozói és tulajdonosai sem mehetnek be, a bérbeadó még a zárat is lecserélte, a terem bejáratát biztonsági őrök védik.

Mexikói és kanadai játékosok a Pánamerikai Játékok squash versenyén Mexikóban 2011-ben. Forrás: AFP/Mexsport

"Bent van minden, az ütők, a bérletek, semmit nem tudunk tenni. Minden egyes darab miatt kérelmet adtunk be az ügyvédünkön keresztül, hogy legalább a szerencsétlen játékosok cuccait adják ki, de ez eddig nem sikerült" - mesélte Nagy Andrea, aki titoktartási kötelezettségre hivatkozva azt nem mondta el, hogy pontosan milyen vita áll a konfliktus mögött. Annyit mondott, hogy egy szerződéses probléma miatt alakult ki a helyzet.

A cég Nagy szerint a II. kerületi jegyzőnél birtokvédelmet is kért, ezt eddig nem kapták meg. Szerintük a bérbeadó cég semmire nem reagál, ennek ellenére folyamatosan azon dolgoznak, hogy valami egyezségre jussanak velük, próbálják megnyugtatni a vendégeiket, a Facebookon és e-mailen is, a vezetékes telefont pedig egyszerűen azért nem tudják felvenni, mert nem jutnak be oda, ahol az kicsöng.

A megnyugtatásról egészen más véleménnyel van az egyik korábbi vendég, akinek először akkor tűnt fel, hogy a teremmel valami nincs rendben, amikor a szokásos heti pályafoglalását szerette volna telefonon elintézni, a csengetésre azonban senki sem válaszolt. Írt a Squash Club Facebook-oldalára, ott azonban nem a klub egyik képviselője válaszolt neki, hanem a Lövőház utcában működő egy másik squashterem munkatársa, aki egyből felajánlotta, hogy kedvezményesen mehet hozzájuk játszani. "A konkurencia támadásba lendült" - mondta.

Őt senki nem nyugtatta meg, érdemben nem reagáltak semmire. "Persze, annyit írtak, hogy türelmet kérünk, ki fogunk nyitni, csak nem tudni, hogy mikor. Én erre ezt mondom, hogy türelmet, 2020-ban lehet, hogy mindenki gazdag lesz Magyarországon. Ezzel aztán nem vagyunk kint a vízből" - ironizált. A lánynak egy olyan sportkártyája volt, amivel a szerződéses partnereknél az eredeti árnál lényegesen olcsóbban, vagy akár teljesen ingyen is sportolhatott. Azt mondta, a Mammutban található klubot nagyon szerette, mert rengeteg ismerőse volt ott, jól volt felszerelve, hetente egyszer biztos, hogy elment. Anyagi kár ugyan nem érte, de azt nagyon bosszantónak tartja, hogy egy év alatt ez már második squashterem, amelyik bezár, így már csak egy óbudai helyszín maradt, ahol beválthatja a kártyáját, az azonban messze van neki. A lány úgy tudja, hogy a beszállítókat nem tudta kifizetni a cég, ezért zártak be egyik napról a másikra.

A Recovery Zrt. a CIB Csoport tagja, ezért megkerestük őket is, hogy megtudjuk, mit történt pontosan. A kommunikációs osztály annyit árult el, hogy a Recovery adta bérbe a helyiséget, a tulajdonos pedig az üzemeltetővel fennálló szerződésben tapasztalt komoly hiányosságok miatt kénytelen volt bezárni a klubot. Hogy pontosan mit takarnak a komoly hiányosságok, arra nem tértek ki.

A CIB szerint mindenki, aki igazolni tudja, hogy sporteszköze a teremben maradt, érdeklődhet a bevásárlóközpont honlapján feltüntetett kapcsolattartónál. Azoknak a cégeknek vagy személyeknek, akiket egyéb kár ért, a Squash Kft.-nél mint korábbi üzemeltetőnél kell érdeklődniük.

Elszámolási viták miatt nem először alakul ki ilyen helyzet a Mammutban. 2011 szeptemberében a bevásárlóközpont földszintjén található Promenád kávézóban barikádozta el magát több mint két hétre a helyet üzemeltető cég két vezetője. Akkor a bérleti szerződés meghosszabbítása körül alakult ki vita a Mammut és a cég között.