Vágólapra másolva!
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik ügyüket a játékterem-üzemeltetők. A tavalyi sürgősségi döntéssel szinte egyik napról a másikra ellehetetlenült vállalkozók kártérítést akarnak. Ha nekik adnak igazat, milliárdokat fizethet ki az állam.
Vágólapra másolva!

Rendes magyarországi jogorvoslat hiányában Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kérnek jogi elégtételt és kártérítést azok a játékterem-üzemeltető, elektronikus kaszinót és pénznyerő gépet is működtető vállalkozók, akik a tavaly októberi, sürgősséggel elfogadott törvénymódosítás következtében elveszítették vagyonukat és megélhetésüket - írja a Népszabadság.

A lap szerint eddig tucatnyian adtak megbízást Karsai Dániel ügyvédnek, aki korábban évekig dolgozott jogászként a strasbourgi bíróságon. Ha Strasbourg végül nekik adna igazat, az összességében milliárdokba kerülne a magyar államnak, végső soron az adófizetőknek.

Karsai azt mondta, nemcsak az emberi jogok bírósága előtt képviseli ügyfeleit, hanem itthon is, ahol alkotmányjogi panasszal éltek a döntéssel szemben.

"Már elnézést, ilyet legutóbb a kommunisták csináltak az államosításkor" - mondta. Önmagában az nem kifogásolható, ha az állam újra kíván szabályozni egy területet. Ennél a döntésnél azonban sem felkészülési időt nem hagytak az érintetteknek, sem a kártalanításukról nem intézkedtek, sőt még jogorvoslati lehetőséget sem nyitottak számukra. Ilyet jogállamban, európai uniós tagállam polgáraival szemben nem tehet meg egyetlen állam sem - mondta az ügyvéd.

Karsai szerint nem ez lesz az első ilyen jellegű eset Strasbourgban, korábban is volt arra példa, hogy nem a döntést, hanem annak körülményeit tartották jogállamban elfogadhatatlan. Az ügyvéd szerint teljes és azonnali kártérítés járt volna az üzemeltetőknek.