Több ezer lakásban elzárták a gázt Budapesten

Vágólapra másolva!
A gázvezetékek felújításának elmulasztása miatt szünetel a gázszolgáltatás több mint 2500 fővárosi lakásban. Akár a Főgáz, akár más cég végzi el a felújítást cserét, több tízezer forintba kerül lakásonként.
Vágólapra másolva!

A Főgáz jelenleg 184 fővárosi társasházban (több mint 2500 lakásban) szünetelteti a szolgáltatást műszaki okok miatt, a lakástulajdonosok ugyanis nem újították fel a vezetékeket - írja a csütörtöki Világgazdaság.

A cég ezeknek a házaknak jelezte: addig nem is indítja újra az szolgáltatást, amíg az épületben ki nem cserélik a balesetveszélyes - gyakran szivárgó - vezetékeket. Az elzárástól számítva a Főgáz egy 40 lakásos társasházban öt-hét munkanap alatt cseréli le a csatlakozóvezetéket, ha a társasház a céget bízza meg fővállalkozónak, de felkérhetnek mást is.

A csatlakozóvezeték javítása lakásonként néhány tízezer (19-59 ezer) forintba kerül, a teljes csere viszont már 69-99 ezer forintba. A költség erősen függ az adott csatlakozóvezeték rendszerének sajátosságaitól is.

A tulajdonosnak 10 évenként felül kell vizsgáltatniuk a csatlakozóvezetékeket, a fogyasztói vezetékeknél és a felhasználói berendezéseknél a ciklus öt év. Ez év december 31-ig az 1981 előtt vagy ismeretlen időpontban létesített vezetékeket és berendezéseket kell felülvizsgáltatni - írja a Világgazdaság.