Áder János aláírta a földtörvényt

Vágólapra másolva!
Áder János szerint nem volt alkotmányos akadálya a földtörvény kihirdetésének. 
Vágólapra másolva!

Áder János köztársasági elnök aláírta a múlt héten elfogadott földtörvényt pénteken. Áder János közleménye szerint sokan megpróbálták befolyásolni, hogy ne írja alá a törvényt, de mivel a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs alkotmányos akadálya.

Áder közleménye szerint volt olyan, aki petícióval fordult hozzá, mert úgy vélte, hogy törvénysértő volt az elfogadás módja. Áder szerint a botrány ellenére sem vonható kétségbe a törvény közjogi érvényessége. A köztársasági elnök szerint nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.

"Nem mindegy, milyen példát közvetítünk: rend nem születhet rendbontásból, törvényesség a törvénytelenségből, joguralom a jogtalanságból" - fogalmazott az államfő.

A Jobbik frakciója múlt hét pénteken megzavarta a földtörvényről szóló szavazást a parlamentben. A jobbikosok a szavazás előtt felvonultak az elnöki emelvényre, és egy molinót feszítettek ki, amelyen az állt: "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!". A kormánytöbbség végül elfogadta a földtörvényt, miközben az ülésteremben hangosan zengett a "nem, nem, soha".