Kübekháza visszaküldött 3480 forintot

2013.06.29. 12:00

Képviselő-testületi döntés alapján visszaküldte a kormánynak a júliusra járó nettó állami finanszírozást, 3480 forintot a kübekházi önkormányzat - közölte Molnár Róbert, a Csongrád megyei község független polgármestere szombaton.

A politikus úgy fogalmazott: sajnálattal vették tudomásul, hogy Magyarország kis falvai - hiszen Kübekháza esete nem egyedi - ezt érdemlik.

Mindig mostoha gyermekei voltak a kistelepülések az államnak, de a feladatalapú finanszírozás köntösébe bújtatva súlyos sarcok érték az önkormányzatokat. Különösen azok a települések kerültek nehéz helyzetbe, melyek nem rendelkeznek iparűzésiadó-bevétellel, a differenciált támogatás és a helyben maradó szja megszüntetése forrásaik drasztikus csökkenésével járt - hangsúlyozta a polgármester.

Molnár Róbert szégyenteljesnek és a falusi emberekkel szemben súlyosan diszkriminatívnak tartja, hogy az 1600 lelkes községben a júliusi 3480 forintos támogatásból kellene segélyeket fizetni, füvet nyírni, utakat, temetőt karban tartani, a közvilágítást biztosítani és a pályázaton elnyert uniós beruházások önerejét finanszírozni.

Az idén 154 millió forintból - tavaly még a duplájából - gazdálkodó önkormányzatnak szerényen számolva is havonta ötmillió forintot kell ezekre a célokra fordítania - tette hozzá.

A polgármester elmondta, az összeget postai csekken küldte vissza a kormánynak péntek délelőtt, ennek költségét magánemberként saját zsebből fizette.