Vágólapra másolva!
Valaki szemrebbenés nélkül és teljesen nyíltan, más pedig poénba bújtatva buzizik a kormánypárti képviselők közül, holott Nyugat-Európában ez nem divat, sőt, a politikusok inkább védik a szexuális kisebbségek jogait. Tarlós István a másik oldalon áll, Kósa Lajos a túl meleg Budapesttől óv, egy fideszes képviselőnő szerint viszont van remény, ki lehet gyógyulni a homoszexualitásból.
Vágólapra másolva!

Se a miniszterelnöknek, se a főpolgármesternek esze ágában sincs, hogy részt vegyen a szombati Budapest Pride-on. A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer közösség hivatalos felvonulására annak ellenére nem megy el Orbán Viktor és Tarlós István, hogy előbbit egy külön neki küldött videoüzenetben hívták meg a szervezők. Megkérdeztük a Miniszterelnökségtől, hogy Orbán Viktor a videoüzenet után sem döntött-e úgy, hogy ellátogat a rendezvényre, illetve kíváncsiak voltunk arra, hogy mit szól a személyes meghíváshoz, de délelőtt feltett kérdésünkre egyelőre nem kaptunk választ.

A Budapest Pride egy feminista és antirasszista szemlélettel működő leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ, ebből a queer egy gyűjtőfogalom, ami a nem kizárólag heteroszexuális viszonyt létesítő szexuális kisebbséget jelöli) szervezet, amely a szexuális kisebbségek jogaiért és hátrányos megkülönböztetésük ellen dolgozik. Idén már 18. alkalommal rendezik meg a Budapest Pride Fesztivált, amelynek a csúcspontja az egész héten át tartó kulturális rendezvények után a szombati felvonulás az Andrássy úton.

Az Amnesty International jogvédő szervezet levelet írt a közjogi méltóságoknak és Tarlós István főpolgármesternek, amiben azt kéri: menjenek el a felvonulásra. Az európai országokban teljesen bevett szokás, hogy a főpolgármesterek jelenlétükkel fejezik ki: elfogadják a homoszexualitást. A londoni polgármester, Boris Johnson például évek óta megjelenik a rendezvényen, 2008-ban rózsaszín kalappal a fején egyenesen a menet élére állt. A 2009-es amszterdami melegfelvonuláson az akkori polgármester pedig egészen addig ment, hogy saját maga esketett össze öt meleg párt.

A magyar politikusok többsége nem ennyire nyitott, sőt, szívesebben buziznak nyílt vagy kevésbé nyílt módon, mint hogy kiálljanak a szexuális kisebbségek hátrányos megkülönböztetése ellen. A tavalyi felvonulásra sem ment el sem a főpolgármester, sem a kormánytagok közül senki, sőt, a fővárosi Fidesz a rendezvényt egy az egyben meg akarta akadályozni. Az Origónak az egyik fideszes fővárosi képviselő egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Városháza jogászai folyamatosan dolgoznak azon, hogy lehet megakadályozni, hogy az Andrássy úton bugyiban táncoló férfiak vonuljanak.

Buzizni magánügy Semjén Zsolt szerint

Az utóbbi hónapok talán legemlékezetesebb ilyen megnyilvánulása Kerényi Imre miniszterelnöki megbízotté, aki egy áprilisi beszélgetésen a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, illetve a Nemzeti Színházat kritizálta. Kerényi először méltatta a most távozó igazgató, Alföldi Róbert által jegyzett darabokat, majd azt mondta, Vidnyánszky Attila új igazgató "meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről".

Kerényi szavai után az MSZP-s Lendvai Ildikó írásbeli választ igénylő kérdésben azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy szavai után alkalmasnak tartja-e Kerényit arra, hogy a tudatos nemzeti közjogi gondolkodást megalapozza, és gondoskodjon a magyar kulturális értékek megőrzéséről és fejlesztéséről. A kérdésre Orbán helyett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes válaszolt, aki azt mondta: a kormány nem kíván a művészeti élet belső vitáiba belefolyni, azokat az államigazgatás és a politika mezőjébe vinni. Majd rögtön ezután áttért Gyurcsány Ferencre és az őszödi beszédre.

Szintén a Nemzeti Színház igazgatóváltását lovagolta meg Kósa Lajos fideszes debreceni polgármester. Kósa videoüzenetében azzal búcsúztatta a városi színházat vezető Vidnyánszkyt, hogy ha Budapesten túlságosan meleg lenne a helyzet, Debrecen visszavárja őt.

Sötét múlt

Az Európai Ügyek Bizottságában ülő fideszes Pelczné Gáll Ildikó a 2010-es kampányban tette mindenki számára világossá, hogy mit gondol a melegekről. "Nem két férfi és nem két nő alkot egy családot, és nem egyes és kettes számú szülők, hanem a férfi és a nő, akik együtt képesek a szeretet erejével átvészelni a nehéz időszakokat" - mondta egy három évvel ezelőtti kampányrendezvényen.

A 2012-es melegfelvonuláson egy résztvevő transzparenst tart a kezében, amin Semjén Zsolt látható Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a közerkölcsre is - ezzel indokolta a fideszes Ékes Ilona 2009 augusztusában, hogy miért kérte az akkor még Meleg Méltóság Menete nevű rendezvény betiltását. A jelenleg az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságban a Fideszt képviselő Ékes szerint nincs genetikai bizonyíték arra, hogy a homoszexualitás az ember veleszületett tulajdonsága, így lehetséges a gyógyulás, lehetséges, hogy a melegek heteróvá váljanak. A homoszexualitást mentális sérülésnek nevezte.

A regisztrált élettársi kapcsolatról szóló 2009-es törvény vitájában a fideszes Mátrai Márta így lépett fel a javaslat ellen: "Ki védi meg a gyermekeket? Milyen mintát fog követni az a kislány, vagy milyen mintát fog követni az a kisfiú, aki olyan közösségben nevelkedik, ahol azt látja, hogy két nő vagy pedig két férfi szereti egymást?" A jelenleg is a Fidesz-frakcióban ülő Mátrai ezután még a melegek egészségügyi veszélyeire is felhívta a képviselők figyelmét.

Bajnai bevállalta

A rendezvényen az elmúlt években több ismert politikus is megjelent: Gyurcsány Ferenc évek óta ott van (igaz, annak semmi nyomát nem találtuk, hogy ezt miniszterelnökkét is megtette volna), de a tömeggel együtt sétált már Horn Gábor, volt SZDSZ-es politikus, az MSZP-s Lévai Katalin. A Budapest Pride vasárnap esti megnyitójára elment Bajnai Gordon, az LMP-s Szél Bernadett és Schiffer András is. Utóbbi még egy kisebb nyilatkozatháborúba is keveredett az MSZP-s Török Zsolttal, aki szintén megjelent a rendezvényen, és kikérte magának, hogy Schiffer azt állította a sajtónak: a zöldpárton kívül más politikai erő nem képviseltette magát.

Hende Csaba honvédelmi miniszter még 2003-ban adott ki közleményt, amelyben tudatta, hogy a nemzeti elkötelezettségű homoszexuálisokat tömörítő Sokszínű Magyarországi Polgári Kör bejegyzését a polgári körökbe azért tagadta meg, mert a homoszexuális-szerveződést nem tartja összeegyeztethetőnek a polgári köri mozgalom céljaival.

A homofóbia nem akadály

Idén kapott Arany Érdemkereszt kitüntetést a kormánytól Petrás János, a Kárpátia zenekar frontembere. Az énekes még a 2009-es Magyar Szigeten a következőket mondta a melegekről: "Azok az emberek, akik számunkra nem igazán emberek, hanem ilyen félresikerült, selejtes micsodák. Ők erre büszkék. Melegek és büszkék. És erre felhasználják a kicsi gyermekeinket, hogy döntse el, hogy jó-e a buzulás. Mint ahogy a Brian életében Lolita azt mondja, joga van nőnek lenni, a gyerek is döntse el, hogy anyatejet kér vagy apatejet."

Az idei Pride kihagyását Orbán és Tarlós is azzal indokolta, hogy nem hívták meg őket, amiről utólag kiderült, hogy nem igaz. Orbán Viktor ennél többet nem mondott a 444.hu riporterének, aki a távolmaradás okáról érdeklődött, Tarlós viszont jóízűen még hozzátette: "Én a másik oldalon állok."

A rendezvényt az Origo is támogatja sok más céghez hasonlóan (a nyitottak vagyunk kezdeményezéshez itt csatlakozhat). Az Origo kamiont is indít a fesztiválon, mert fontosnak tartjuk a nyitottságot és az egymással szembeni türelmet.